Kizárólag Kecskeméten készül a Mercedes-Benz CLA Coupé

Magyarországról kapja az egész világ az új Mercedes CLA modelleket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A mintegy 4700 dolgozót foglalkoztató kecskeméti Mercedes gyárban készülnek az új CLA Coupék is.


Tavaly kezdődött Kecskeméten az új Mercedes-Benz A-osztály gyártása, amelyhez most csatlakozik a CLA Coupé is. Ráadásul a Mercedes-Benz gyárak közül világszerte egyedüliként nálunk készül a nevében kupé, a valóságban inkább limuzinnak számító kompakt modell. Az új CLA Coupé gyártásának elindítását egyébként komoly előkészületek előzték meg a gyártóhelyszínen, ugyanis megépült egy új és innovatív karosszériaüzem is. Itt az újgenerációs modellekhez készülő ajtók, motorház-, illetve csomagtartófedelek gyártása úgynevezett flex-cellákban történik. Ezeknek a segítségével a lehető legrövidebb időn belül végrehajtható a gyártott modellek közötti váltás.

Emellett a targoncamentes gyártás megvalósítását is célul tűzték ki Kecskeméten, ami a nagyobb hatékonyság mellett a munkabiztonságot is növeli. Az új modellek kerékjárati karosszériaelemeit például vezető nélküli szállítójárművekkel mozgatják az egyes gyártóberendezések között, sőt, ezek az önműködő járművek egész nyerskarosszériákat is tudnak szállítani. A projekt jól halad, hiszen jelenleg már a szerelőterületek 99 százaléka targoncamentes. További érdekesség, hogy a kecskeméti gyár a digitális átalakulás és az ipar 4.0 jegyében papírmentessé válik. A jövőben a járművek gyártószalagon használt kísérődokumentumait, és a belső folyamatok biztosítására szolgáló bizonylatokat is papírmentesen állítják majd elő.
Hirdetés

„Csapatunk életében a CLA már öt éve különleges helyet foglal el: több mint 750 000 első generációs CLA és CLA Shooting Brake gördült le eddig Kecskeméten a gyártósorokról. Nagy öröm számunkra, hogy mi gyárthatjuk az új CLA-t is a Mercedes-Benz gyárak közül világszerte egyedüliként“ – nyilatkozta a gyártás kezdetén Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Az első CLA Coupék májusban jutnak majd el a márkakereskedésekbe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?