Felszálló ágban a Red Bull – Francia Nagydíj

Majdnem elbukta a győzelmet Max Verstappen, de aztán fordult a kocka

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Gumistratégiai csata döntött a Francia Nagydíj győzteséről. Verstappen növelte előnyét az egyéni bajnoki tabellán.

Max Verstappen az élről rajtolhatott a Francia Nagydíjon, azonban mindjárt az első kanyart elvétette, úgyhogy Lewis Hamilton azonnal átvette a vezetést. Innen úgy tűnt, hogy egy újabb Mercedes győzelem következik, ám később a Red Bull fordítani tudott a gumistratégiával. A kerékcserék sorát Bottas kezdte meg a 18. körben, egy körrel később Verstappen, majd Hamilton járt a boxban. Verstappen ekkor tudott visszaállni az élre. Azonban a holland versenyző a 32. körben ismét kiállt kerékcserére, ahonnan negyedikként tért vissza a pályára. Viszont Hamilton nem tervezett több kerékcserét. Verstappen tíz körrel a leintés előtt megelőzte az akkor 2. helyen haladó Valtteri Bottast, aki a rádióban bosszankodott a Mercedes elhibázott taktikája miatt. Hamilton sem lehetett boldog, mert így Verstappen akadálytalanul zárkózhatott fel a frissebb gumikkal. Hamiltonnak azonban majdnem sikerült megtartania a vezető helyet, de végül másfél körrel a futam vége előtt Verstappen elhúzott mellette. Sőt, a végig negyedikként haladó Pérez is megelőzte Bottast, ennek köszönhetően ő is felállhatott a dobogóra, így a Red Bull Honda szépen elhúzott a Mercedestől a konstruktőrök bajnokságában. Verstappennek egyébként ez az idei harmadik és pályafutása 13. futamgyőzelme, az összetettben pedig 12 pontra nőtt az előnye. Folytatás hét múlva Ausztriában.
Hirdetés

Végeredmény, Francia Nagydíj, Le Castellet (53 kör, 309,690 km, a pontszerzők)
Hirdetés
  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:27.25.770 óra
    Hirdetés

  2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2.904 másodperc hátrány
  3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 8.811 mp h.
  4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 14.618 mp h.
  5. Lando Norris (brit, McLaren) 1:04:032 perc h.
  6. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 1:15.857 p h.
    Hirdetés

  7. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:16.596 p h
  8. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1:17.695 p h.
  9. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 1:19.666 p h.
  10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:31.946 p h.

Hirdetés
A vb-pontversenyek állása 7 futam után
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Verstappen 131 1. Red Bull 215
2. Hamilton 119 2. Mercedes 188
3. Perez 84 3. McLaren 110
4. Norris 76 4. Ferrari 94
5. Bottas 59 5. Alpha Tauri 45
6. Leclerc 52 6. Aston Martin 40
7. Sainz 42 7. Alpine 29
8. Gasly 37 8. Alfa Romeo 2
9. Ricciardo 34 9. Williams 0
10. Vettel 30 10. Haas 0
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?