Érkezik minden idők legerősebb Minije!

Már a célegyenesben jár a Mini Cooper JCW GP fejlesztése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nürburgringi köridejének megdöntésére gyúr a Mini, a John Cooper Works GP modellek legújabb generációjával 8 perc alá mennének, ez lesz a leggyorsabb és legerősebb utcai Mini Cooper.


Elkészül minden idők legerősebb és leggyorsabb sorozatgyártású Mini Coopere. A korábban is limitált darabszámban elérhető John Cooper Works GP modellek harmadik generációjából 3000 példány készül, melyek megjelenése az eddigi legradikálisabb lesz. Érkezett három beharangozó fotó az új modellről, ugyanis zöld utat kapott és már a fejlesztés utolsó fázisaiban járnak. Külsőre a 2017-es GP tanulmányautóra számíthatunk, legalábbis a tisztességes, belső felén pirosra fényezett hátsó légterelő, a jókora középső dupla kidörgő és a jellegzetes négyágú felnik már biztosan megjelennek rajta.
Hirdetés

De nem minden a külső, egész pontosan ennél a modellnél temérdek újdonság érkezik technikai fronton is. Motorjáról egyelőre csak azt árulták el, hogy 300 lóerőnél magasabb teljesítményű lesz, vélhetően nem tévedünk nagyon, ha a nemrég bemutatott BMW X2 M35i 306 lóerős turbós kéthengeres motorját képzeljük bele. Összkerékhajtásról egyelőre nincs szó, de nem kizárt, annyit árultak el egyelőre a menetteljesítményeiről, hogy szeretnének vele 8 perc alatti időt futni a Nordschleifén, ami vélhetően sikerülni is fog. Az első GP modellel 8 perc 23 másodperc alatt értek körbe, amivel a kor egyik legjobb idejét futották, közel kerülve a magasabb kategóriában versenyző fronthajtásúak idejéhez.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?