Andalítóan telt a Spanyol Nagydíj

Már a rajtnál eldőlt az idei Spanyol Nagydíj

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lehet, hogy már nem sok F1 versenyt láthatunk a barcelonai pályán, ugyanis a héten felmerült a lehetőség, hogy kiesik a naptárból a helyszín.

Habár Valtteri Bottas érdemelte ki a az első rajthelyet, Hamilton gyorsan elvette tőle a pozíciót, és ki sem engedte a markából a verseny végéig. Ami elég nyugodt mederben folydogált. A 12. körben a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc megelőzte csapattársát, a gumiproblémával küzdő Vettelt. Utóbbi kezdte a kerékcserék sorát is az élmezőny tagjai közül, ám a Ferrari eltérő taktikát alkalmazott a két versenyzőjénél. Végül Vettelnek sikerült visszaelőznie csapattársát a 37. körben, ám a dobogóra végül nem jutott fel.
Hirdetés
Húsz körrel a verseny vége előtt Lando Norris és Lance Stroll ütközése becsalogatta a biztonsági autót, ami színt vitt az egyhangú versenybe. Remélhetőleg a jövőben bátrabban alkalmazza majd a versenyigazgató, hiszen az összerántott mezőny az új rajt után produkált néhány látványos jelenetet. Persze az élen Hamilton újra elhúzott, hogy megszerezze 76. győzelmét és átvegye a bajnokság első helyét. Mögötte Bottas ért célba, míg a harmadik helyen Max Verstappen. Folytatás két hét múlva Monacóban.
Spanyol Nagydíj, Montmeló, végeredmény (66 kör, 307,1 km, a pontszerzők):
  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:35:50.443 óra
  2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 4.074 másodperc hátrány
  3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 7.679 mp h.
  4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 9.167 mp h
  5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 13.361 mp h.
  6. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 19.576 mp h.
  7. Kevin Magnussen (dán, Haas) 28.159 mp h.
  8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 32.342 mp h.
  9. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 33.056 mp h.
  10. Romain Grosjean (francia, Haas) 34.641 mp h.


A leggyorsabb kört (1:18:492 perc)Lewis Hamilton futotta, így ő szerezte meg az érte járó plusz pontot.
A vb-pontversenyek állása 5 futam után (még 16 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Hamilton 112 1. Mercedes 217
2. Bottas 105 2. Ferrari 121
3. Verstappen 66 3. Red Bull 87
4. Vettel 64 4. McLaren 22
5. Leclerc 57 5. Racing Point 17
6. Gasly 21 6. Haas 15
7. Magnussen 14 7. Alfa Romeo 13
8. Perez 13 8. Renault 12
9. Raikkönen 13 9. Toro Rosso 6
10. Norris 12 10. Williams 0
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?