8 millió forintról indul a Suzuki emblémás Toyota Corolla

Már a Suzuki szalonban köszönt ránk a Swace, amelynek az árlistáját is megkaptuk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ahogy az Across, úgy a Swace sem milliméteres pontossággal másolta le a Toyota alteregóját, úgyhogy egy kis különlegességet azért tartogat ez a típus is. 10 perccel azután, hogy elfoglalta méltó helyét a szalonban, körbeszimatoltuk az újdonságot.

Persze a Swace eleve más utat követ, mint az Across. A RAV4 alapjain érkező Suzuki egy plug-in hybrid modell, ami egyelőre a Toyotánál még nem is elérhető. A Swace viszont öntöltő hibrid, ahogy a Toyota testvérek is. Ugyanakkor a Suzuki Swace kizárólag kombi karosszériával érhető el, illetve csak az 1,8 literes hibrid hajtáslánccal rendelhető, zöld rendszámot nem érdemel. Ez azt jelenti, hogy az 1798 köbcentis benzinmotor és egy villanymotor párosa dolgozik a motorháztető alatt, ami 122 lóerővel áll a vezető rendelkezésére. Ezt fokozatnélküli (pontosabban e-CVT) automata sebességváltó juttatja az első kerekekhez, így az autó 11,2 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/h tempót. A végsebessége pedig 180 km/h.
Hirdetés
Természetesen a Suzuki orrát egy picit átrajzolták, így bár egyértelmű a Toyota rokonság, azért eléggé egyedi tud lenni. Hátul az Acrosshoz hasonlóan a feliratokon kívül nincs változás, a csomagtér is ugyanúgy 596 literes alapból, mint a Toyotánál. A modell még annyira friss, hogy túl sokat nem lehet róla tudni. A Suzuki honlapján már megjelent a színpaletta, amely 7 árnyalatot tartalmaz, de ebből csak az alap fehér a felármentes. A metálfényezésért 150 ezer forintot kérnek az árlista alapján, a gyöngyház színek pedig 250 ezer forintba kerülnek. A pontos felszereltségről még nincs információ, de a GL+ listaára 8 990 000 forint, ám most kedvezményesen 8 090 000 forintért már elvihető. A GLX felszereltség pedig 10 340 000 listaáron, de kedvezménnyel 9 440 000. A flotta árlista viszont kedvezőbb számokat mutat. A GL+ ezen befért 8 millió forint alá (7,99 millió Ft), míg a GLX ára 100 ezer forinttal kedvezőbb (9,34 millió forint). Érdekességként gyorsan rákerestem a Toyota Corolla árlistájára, amin az 1.8 Hybrid neve mellett 8 205 000 Ft szerepel alapáron.
Hirdetés
Suzuki Swace alapárai kedvezménnyel (Ft)
GL+ 8 090 000
GLX 9 440 000
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2020.11.27. at 20:06
      Permalink

      Annyiért a Corolla 1.2-es turbós és nem hibrid. A 2021-es listában a hibrid akciós ára Comfort szinten 8.2 millió. Ez pedig elég mezítlábas, pl. LED fényszóró sincs ennyiért. Várjuk meg, hogy a Swace ellátmánya mit takar ennyiért, utána lehet hasonlítgatni.

Vélemény, hozzászólás?