A Volkswagen végez a belsőégésű motorokkal

Már fejlesztik az utolsó generációs belsőégésű motorokhoz való platformot a VW-nél

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Apokaliptikusnak tűnhet, hogy a Volkswagen kijelenti; már készül az utolsó generációs belsőégésű motorcsalád és platform. Ez persze nem azt jelenti, hogy éveken belül átállnak teljesen elektromosra.


Drasztikus változásokat jelentett be a Volkswagen, a német konszern már elkezdte fejleszteni az utolsó hagyományos belsőégésű motorcsaládját. A benzines és dízelüzemű Volkswageneknek idejének ezzel meghúzták a végét, amiről persze érdemes tudni, hogy nem 5 és nem is 10 éves időszakról van szó, hanem ennél jóval többről. Az új motorcsalád fejlesztése még egészen a kezdeteknél jár, és nagyjából 2025 környékén fogják csak bemutatni. Ez nagyjából azt jelenti, hogy bő 15-20 évig még gyártásban lesznek, vagyis 2050 előtt ne igazán számítsunk arra, hogy eltűnnek a kínálatból.
Hirdetés

Arra viszont nagyon is számíthatunk, hogy a hangsúlyt az alternatív hajtásláncok, különösképp az elektromos hajtás fogja kapni. 2019-ben érkeznek az első Volkswagen I.D. modellek, melyek az e-Golf után valóban tömegeknek szólnak majd. A Volkswagennél a kisautókhoz fejlesztett MEB padlólemezre fejlesztik jelenleg a legtöbb elektromos modellt, de a Porsche is dolgozik a PPE padlólemezre épített villanyautókon. A konszern nagy vonalakban kitűzött célja a teljes elektromosítás, ám ez persze csak azokon a piacokon lesz lehetséges, ahol az infrastruktúra is megfelelő.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.12.05. at 16:16
    Permalink

    #Napi Volkswagen greenwashing.
    Már nekem kínos amit művelnek a sajtóközleményekkel. Nem tudom akarnak-e még olyan gyári fotót kiadni, amin mondjuk a jó kis füstös wolfsburgi gyárkémény alatt áll egy új GTD Golf aminek a kipufogó gázait épp most tesztelték kísérleti majmokon vagy hasonló. Gondolom még karácsony előtt is jön egy újabb hír, ami szintén a mesterséges intelligenciáról, környezettudatosságról vagy elektromos autókról fog szólni.

    • 2018.12.06. at 14:40
      Permalink

      Valószínűleg a részvényesek megnyugtatása miatt írtak a semmiről..

      Ma olvastam, hogy a bezárni tervezett GM-gyárak közül esetleg venne egy gyárat a VW (a többire a BMW és a Daimler jelentkezett be), ahogy arról is, hogy mivel a Ford európai részlege eléggé rosszul mutat a globál Ford pénzügyi jelentésében (konkrétan többet érne a Ford, ha nem lenne európai részlege), a VW esetleg valamikor megvásárolná az európai Fordot.

      Már csak azért is, mert erősíteni akarják az amerikai jelenlétüket, fontos piac lenne nekik, csak hát ugye…

Vélemény, hozzászólás?