Dízelmotort hoz Európába a Kia Stinger

Már hivatalos: Európába is érkezik a Kia Stinger, méghozzá 200 lovas dízelmotorral

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A nemrég bemutatott Kia Stinger sportszedán nem csak amerikai modell lesz, ahogy ez sejthető is volt. Nálunk dízelmotor lesz a belépű szintű Stinger.


A Kia Stinger szabályosan berobbant a Detroiti Autószalon pódiumán, a koreaiak nagyot villantottak. A márka legelső hátsó-, vagy összkerékhajtással is forgalmazott modelljeként valódi izgalmakat hoz a Kia életébe. Nem pusztán hanggenerátorral szerelt kétliteres turbós motort kap, ahogy az Optima, a Stinger valódi erőgép is lehet, akár V6-os benzinmotorral is. Ahogy sejteni lehetett, nem csak amerikai modellként érkezik a piacra, Európában is értékesítik majd, így mi sem maradunk Stinger nélkül.
Hirdetés
Hozzánk ráadásul nem csak benzinmotorokkal érkezik, az európai Stinger belépőszintű motorja 2,2 literes dízel egység lesz. 200 lóerőt teljesít 3800-as fordulatszámon, továbbá tekintélyes 440 Nm nyomatékot 1750 és 2750 között. Ezzel a motorral a Stinger gyorsulása persze nem olyan kiugró, mint a V6-ossal, de a 8,5 másodperces 0-100 km/h érték is szép teljesítmény, ugyanakkor 225 a vége. Emellett kétliteres, négyhengeres turbós, 255 lóerős és 3,3 literes, 365 lóerős V6-os benzines is elérhető lesz hozzá, alapáron 8 fokozatú automataváltóval, igény esetén összkerékhajtással is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 22:31
    Permalink

    Azért az a 3.3 literes V6-os nem hangzik rosszul! Hogy tetszik-e egy autó ez szubjektív, nekem bejön a formája a belsővel sincs gond talán azt az ormótlan utólag odabiggyesztett kijelzőt a műszerfal közepén leszámítva. Az utóbbi évek legvagányabb autója lehet! S végre igazi nagy motorral, kár hogy nem szívómotor. Úgy látszik a német triumvirátus nem csak az olaszoktól, s az amcsiktól kap riválist jönnek keletről is!:)

  • 2017.10.27. at 22:31
    Permalink

    Szerintem bűn ronda kár nekik erőltetni , bár biztos lesz aki majd megveszi mert olcsóbb mint egy Audi A7 … csak hát a Kia az Kia is marad ezt felejtik el sokan mikor egy koppintást vesznek . Nem azt mondom , hogy rossz autó a Kia hanem azt hogy olyan piacra tévedt ahol ő még nem rúghat labdába főleg nem úgy hogy másoktól összelopkod dizájnelemeket . De a legcikibb , hogy ezt saját ötletként próbálja meg elsütni . Egyébként szerintem szemből mást mutat oldalról megint mást és hátulról is teljesen más… mint ha 3 autóból rajzolták volna össze sietve … nincs egységes struktúra csak valami fércmunka.

    Beltér :DDD az egyenesen vicc kategória … ha megnézzük egy Audi vagy Merci de még a BMW belterét is röhögő görcsöt kap az aki betekint ebbe a Kia-ba . Az ötlettelenség netovábbja jól tetten érhető a beltérben erősen erőlködés szagú pont mint a Maserati Levante … ez is úgy néz ki hogy csináljunk valamit jó olcsón …nos ez sikerült is .

    Csak azt nem értem még mindig … mert már egy hete keringenek képek erről a csoda kocsiról a neten hogy egyik oldalon luxus autónak titulálják a másik oldalon meg prémiumnak … döntsük már el hogy akkor ez most mi és mitől lesz egy koreai tömeggyártó cég ami gyárt 2 milliós autókat is prémium gyártó?

    Ennyi erővel ha a Renault befinanszíroz a Dacia-nak egy összeollózott 4 ajtós kupát akkor ő már prémium gyártó lesz vagy luxus autó gyártó ?

  • 2017.10.27. at 22:31
    Permalink

    Öreg! Olvasd már át legalább 1 alkalommal a cikket, amit közzé teszel, hogy legyen esélyed kijavítani a helyesírási hibáidat! Honnan jöttél a HVG-től?!

    Itt tart az újságírás napjainkban, Ctrl+C Ctrl+V és mehet azonnal a netre…

  • 2017.10.27. at 22:31
    Permalink

    Elfelejthetnék már a traktor motort és annak az ajnározását. Arányaiban jól néz ki az autó, de csak távolról. Néhány elem nagyon bazári rajta. Az a króm betét az első alsó légbeömlőn (Nissan 370Z)…az oldalán végigfutó, a BMW-re hajazó kamu kopoltyú szintén gáz. De a hátsó lámpát és a szintén kamu kopoltyútt a hátsó lökőn szintén nem tudom megemészteni.

    Túltolták.

Vélemény, hozzászólás?