Először kémfotókon a méretesebb Fiesta

Már jövőre érkezhet az új Ford Fiesta

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Többi társával együtt, a Ford Fiesta is hízni fog elődjéhez képest. A platform megtartásával költséget spóroltak, így jöhet a prémium szint.

Még Amerika előtt, 2017-ben megkapjuk az új generációs Ford Fiestát, ami nagyobb lesz elődjénél, és továbbra is a kölni gyárban készül majd. Azt már korábban is tudtuk, hogy méretnövelésen esnek át a Ford modellek, a mostani kémfotók alapján pedig biztosra vehetjük, hogy a Fiesta is szintet lép, persze a B-kategórián belül maradva. Az álcázott orr rész már a Focus és Ka+ családhoz igazított arcot viseli a hátrafelé nyújtott fényszórókkal és a széles hűtőráccsal.
Továbbra is a Ford Global B platformjára épül majd, amivel komoly fejlesztési összegeket spórolt meg a gyár. Csupán tengelytávja nő majd, amivel tágasabb kabinra számíthatunk. Az így megmaradt összeget a Fiesta prémiumosítására fordítanák. Az Auto Express szerint a kisautó „árban, minőségben, kifinomultságban és funkcionalitásban is fejlődni fog.”
Hirdetés
Motorpalettájába négyhengeres erőforrások a legvalószínűbbek, de persze ott a Ford díjnyertes soros háromhengeres 1,0 literes turbós EcoBoost motorja is. Sajnos az is ismert már, hogy RS változat mégsem érkezik az új generációs Fiestából. A beltérben puha tapintású anyagok veszik át majd a szerepet, fejlődni fog az érintőképernyős infotainment-rendszer, valamint a sávtartó-asszisztens is bekerülhet az új Fiestába.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?