Újabb ajtókat nyitnak az oroszok

Már magyar földön az ötajtós Lada 4x4 modellek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Itt a Lada, amire már a nyolcvanas évek óta várunk, az időközben 4x4 névre keresztelt 4x4 ötajtós verziója.


Miként arról már korábban írtunk, a GM-mel való üzletelések során a Lada elvesztette a Niva nevét, de az 1977-ben, azaz épp 40 évvel ezelőtt debütált terepjáró 4x4 néven és alapvetően eredeti formájában tovább fut. A magyar piacra tavaly visszatért márka legendás modelljét elsők között próbáltuk ki, majd nehezebb terepen is teszteltük és videóztuk. Most pedig már hazai földön várják az első forgalomba helyezést az ötajtós verziók.
Hirdetés

A Lada Auto Hungary jól láthatóan a cég óbudai telephelyén készült fotókat tett közzé minap az első ötajtós verziókról. Az újdonság alapára egyelőre nem ismert, de a háromajtós 2 999 000 forintos kezdőára alapján a piac legolcsóbb, nem is szerény képességű összkerekese lehet a hírek szerint még idén ősszel piacra lépő családi 4x4.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:13
    Permalink

    Múltkor elmentem megnéztem ezeket a csodákat a szalonban. Hááát…. Minden összevissza állt rajta, összefújkálva festékkel minden ami elsőre nem látszik, repedtek az indexbúrák stbsbt. Olyan érzésem volt mintha egy házilag felpimpelt kicsinosított 6 éves használt autót látnék. Természetesen ez egy 0 km-es autó volt, több mint 3 millióért.

  • 2017.10.27. at 14:13
    Permalink

    Pont olyan a a gyári lemezelése is, mintha átment volna valami kevésbé tehetséges sufnikarosszériás kezei között.
    Könyörgöm, legalább a bemutató autókon lenne két egyforma hézag…

    [i]a háromajtós 2 999 000 forintos kezdőára alapján a piac legolcsóbb, nem is szerény képességű összkerekese lehet a hírek szerint még idén ősszel piacra lépő családi 4×4.[/i]

    Azért be is bökne, ha egy 40 éve gyakorlatilag semmit nem változott konstrukciójú, de legalább európai szemmel hitványul összehányt autó nem a piac legolcsóbbja lenne.

  • 2017.10.27. at 14:13
    Permalink

    Én már akkor reménykedni kezdtem, hogy rövid időn belül jönnie kell az ötajtósnak, amikor néhány éve árusítani kezdték itthon a crew cab kivitelű Niva pick-upot. Gondoltam, innen már tényleg csak egy lépcsőfok az ötajtós. És íme, itt van. Nagyon kíváncsi leszek rá élőben.

Vélemény, hozzászólás?