Mutatjuk, mitől félnek leginkább a cascót kötő autósok

Már nem a lopáskár az autótulajdonosok legnagyobb mumusa

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Közzétett néhány érdekességet casco-biztosításai kapcsán az Union Biztosító, mutatjuk, miért köt a legtöbb autós cascót, mennyi volt az átlagos cascós töréskár tavaly.

Napi 400 káresemény - csupán a casco biztosítással rendelkező autósok körében ennyi történt átlagosan 2020-ban a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai szerint. Azaz minden áldott nap átlagosan 4 percenként érte valami baj a cascós ügyfeleket, ami után a
Hirdetés
biztosító fizetett helyettük. Méghozzá nem is keveset: az Union Biztosítónál például

tavaly a töréskárokra kifizetett átlagos összeg már elérte a félmillió forintot.

Az Union azt is elárulta többek között, hogy milyen esetekben fizethet helyettünk a biztosító, és hogyan csökkenthetjük a biztosítás díját, valamint azt is, hogy mitől tartanak leginkább autósok. Az Union Biztosító idén februárban több mint 5 ezer embert kérdezett meg arról, mely biztosítási eseményektől tartanak leginkább. A kutatás szerint a válaszadók 50,7 százaléka a töréskártól fél legjobban, míg a megkérdezettek több mint negyede (26,8 százaléka) az elemi károkat tartja a legveszélyesebbnek autójára - ami nem is meglepő annak fényében, hogy 2021-ben az Union átlagosan közel 800 ezer forintot fizetett ki például a jégverés vagy a kidőlő fák által okozott károkra.
Hirdetés
A lopás miatt csak a résztvevők 15,7 százaléka aggódik, és érdekes, hogy az egyébként igen gyakori és nagy anyagi veszteséget okozó üvegtörés vagy a vadkár csak az autósok 4,5 százalékát nyugtalanítja, pedig az Union adatai szerint az előbbiből is körülbelül 170 ezer forint kár keletkezik átlagosan, utóbbi pedig jellemzően még nagyobb kárösszeget tud jelenteni. A casco általában fedezi a törést, a parkoláskor, tolatáskor előforduló kisebb koccanásos baleseteket, a lopást, a rongálást és az elemi károkat. Az alapbiztosítás mellett azonban az úgynevezett kiegészítő biztosítások számos egyéb kárra is védelmet nyújtanak.
Hirdetés
Lehetséges kiegészítő biztosítások:
  • Ha megsérülnek az utasok: A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a hazai utakon naponta közel 40 személysérüléses közúti közlekedési baleset történik. Ezért a casco biztosítások hasznos kiegészítője a közlekedési balesetbiztosítás, amely akkor fizet, ha az autóban utazók egy balesetben súlyosan megsérülnek.
  • Ha baja lesz a poggyásznak: A casco a gépjárműben szállított értékeket is fedezheti, ha ellopják vagy feltörik a járművet, és eltűnnek a vagyont érő műszaki cikkeink, vagy egy balesetben megsérül az akár 150 ezer forintot is érő gyerekülés.
  • Ha autót kell bérelni: Ha ellopják az autónkat vagy balesetet szenvedünk, esetleg lerobbanunk, a biztosító fizetheti a helyszíni javítás, vagy – ha ez nem megoldható –, az autóbérlés költségeit.
    Hirdetés
  • Ha kátyúba hajtunk: Az egyik leggyakoribb kár – főleg tél végén és tavasszal – a kátyúk okozta sérülés az autógumin, a felnin vagy futóművön. Az átlagos kárösszeg ezeknél „csak” pár tízezer forint, ugyanakkor a futómű meghibásodása akár többszázezres tétel is lehet.
  • Ha kiugrik az őz: Nyáron gyakoriak a vadgázolásos károk, érdemes lehet ezért évi pár ezer forintért kiegészítő biztosítást kérni a vaddal történő ütközésekre, ha az nincs benne az alapbiztosításban.
  • Ha jogvédelmi segítségre van szükség: Ha rosszul sül el a külföldi nyaralás, akár a helyi rendőrséggel is meggyűlhet a bajunk, például akkor, ha közúti baleset okozása miatt szabálysértési vagy büntetőjogi ügybe keveredünk. Ekkor – a casco terhére – igényt tarthatunk ügyvédre, tolmácsra vagy az óvadék megtérítésére is.

Hirdetés
Ezreket spórolhatunk a cascón!
A casco biztosítás a kárgyakoriság és a kárösszegek miatt nem olcsó: a havi átlagdíja 10 ezer forint körül mozog. Persze a pontos összegét befolyásolja például, hogy milyen autóra kötjük, mióta vezetünk balesetmentesen, és hogyan, hol és milyen gyakran használjuk a négykerekűt. A biztosítás díját azonban akár 3-4 ezer forinttal is csökkenthetjük havi szinten, ha utánajárunk a kedvezményeknek. A díjcsökkentésre vannak ismert és kevésbé elterjedt módszerek is, érdemes évente ellenőrizni akár egy internetes kalkulátorral a lehetőségeket, hiszen a KGFB-hez hasonlóan a casco is 30 nappal az évforduló előtt felmondható, új köthető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?