Párizsban kiderült az Ignis titka

Már tudjuk, miért olyan az új Ignis fara, amilyen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az újjászületett típusnevek után immár formajegyeiben is a múltból merít a Suzuki a vadonatúj Ignis esetében. Akinek van múltja, megteheti.

Már jövő év elején a kereskedésekbe érkezhet a Suzuki Ignis következő nemzedéke, méghozzá a Balenóból ismerős hajtáslánccal. Az 1,2 literes, 90 lóerős, 120 newtonméterrel gazdálkodó motor magában, vagy egy kis villanymotor és lítiumion akkumulátor támogatásával dolgozhat a Suzuki újdonságában. Sőt, az Ignis összkerékhajtású is lehet, ami a 18 centis hasmagassággal együtt ismét ügyes ritkasággá emelheti a piacon.
Hirdetés
Az 1.2-es benzinmotorhoz ötfokozatú manuális váltó, vagy ugyanennek automatizált változata kapcsolódhat. Hajtásmódtól és váltótól függetlenül persze ez a Suzuki sem lesz lomha, hiszen a legjobban felszerelt változat tömege is csak 920 kilogramm, míg a legkönnyebb 810 kilós. Az Ignis így 11,5 és 12,2 másodperc közötti százas sprintidőt és 165-170 kilométer/órás végsebességet tud.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:25
    Permalink

    Megint egy Panda ellenfél. A csomagtér mindig ami gond a Suzukinál lásd: régi ignis, swiftek, splash stb. Minek ez megint? Ha csomagtartót akarsz a Suzukinál legyen 4 milliód.

  • 2017.10.28. at 01:25
    Permalink

    Ezért kár volt a múltban kapirgálni, nagyon komoly lett a vas végre, de pont a hátulja ami elrontja.
    Igaz nem tette mínuszba, tetszik nagyon. Ezt a csomagtartót viszont nem értem, azért nem annyira kis kocsi, hogy ne lehetne variálni, hogy egy esernyőn meg 2 szendvicsen kívül más is beleférjen.
    Mondjuk ezeket sosem tudom ép ésszel felfogni, miért nem tartozik a fontos szempontok közé.

  • 2017.10.28. at 01:25
    Permalink

    Nem csoda, ha sok kritikát kapott a forma, nekem sem tetszik. És valóban a hátulja az ami leginkább nem sikerült. Az oldalán az “adidas jel” nem tudom minek, nagyon nem illik oda.

Vélemény, hozzászólás?