Először képen a Ferrari 458 Italia Spider

Maranello legújabb állata a pók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az szinte biztos, hogy a Ferrari nem hagyja ki a ziccert, és elkészíti a 458 Italia nyitott változatát, a Spider-t.

Olasz forrásból származik az alábbi hír, és a hozzá tartozó fotó, ettől függetlenül nem gyári értesülésről van szó. Amikor a Ferrari elkezdte a középmotoros utcai sportkocsikat a Dinóval, hagyományt teremtett a szellős változatokkal. A GT-k, GTB-k mellett a kivehető tetőpaneles (targa) modellek GTS néven futottak (Dino 246 GTS, Ferrari 308 GTS, 328 GTS), majd a 348-as típussal beköszöntött a bőség kosarának időszaka, mert mind ennél, mind az utód F355 modellnél létezett zárt Berlinetta, targa GTS, és teljesen nyitott Spider, azaz egyszerre háromféle karosszéria. A 360 Modenával aztán megszakadt a vonal, nyitottként csak a Spider maradt, és jelenleg is ez a tendencia van érvényben. A 458 Italia mostanában két dolog miatt szerepel a sajtóban, egyrészt a tesztekben nem győznek róla szuperlatívuszokban beszélni, másrészt hetente törnek össze egy példányt a bénábbnál bénábban vezető, de vastag bukszás tulajdonosok, és az is megesik, hogy magától lángra lobban az autó – ezt már egyébként kivizsgálta a Ferrari, és itt olvasható a hivatalos magyarázat.
A 458 Italia Spider még nem hivatalos információ, de akadnak olyan felröppenő pletykák, amelyekről talán érdemes tudni. Egy olasz internetes oldal tett közzé olyan képet, amely akár az igazi Ferrarit is mutathatná. A szóbeszéd szerint a Spider villanymotorral működtethető teteje üvegből készülne a trendi fém, vagy a klasszikus vászon helyett, a motorhoz azonban nem kell hozzányúlni, mert a V8-as 570 lóerős teljesítményének meg sem kottyanna az a súlynövekedés, ami a merevebb karosszéria miatt biztosan jelentkezik majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?