Mutatjuk az első képet az emelt Kia Ceedről!

Március elején érkezik az emelt Kia Ceed, itt az első kép!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy negyedik karosszériaváltozattal bővíti a harmadik generációs Ceed kínálatát a Kia. Érkezik egy emelt, ötajtós crossover a kompakt modell alapjain, újrafazonírozott karosszériával.


Négyre bővül a legújabb Kia Ceed karosszériaváltozatainak kínálata, érkezik egy újabb modell. Méghozzá a ma divatos crossover kategóriához közelít vele a Ceed, emelt futóművel, körbeműanyagozott dizájnnal érkezik, a kémfotók után pedig becsúszott az első, igaz, csak rajzolt kép az új modellről. Erről és az eddigi képekről már biztosra mondható, hogy egészen új karosszériát faragtak az egyelőre Xceed néven emlegetett új modellnek. Szélesebbre húzták a hátsó lámpákat és rövidebbre a tetőt, ezzel szinte biztos, hogy némileg szűkösebb helykínálattal érkezik, de vélhetően csak a csomagtér kalaptartó fölötti része szenved csorbát.
Hirdetés

Más az ablakvonal is, némileg sportosabb, több részlet egyelőre sajnos nem látszik a rajzon. Motorkínálatáról csak a pletykák alapján tudni, hogy érkezik konnektoros hibrid, valamint teljesen elektromos verzió is, utóbbi kapcsán nem tévedhetünk nagyot, ha a Hyundai Kona hajtására tippelünk. Az új Kia Ceed, vagy Xceed, ahogy egyelőre nevezik a hírek, március 5-én mutatkozik be, méghozzá a Genfi Autószalonon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?