Kabrióként is vad az új Mustang

Máris ledobta tetejét a frissített Ford Mustang

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nemrég mutatkozott be a Fastback, mégis gyári képeken csodálhatjuk már a frissített Ford Mustang kabrió változatát is. A kupé felszereltségével érkezik.


Napokkal a 2018-as modellévű frissített Ford Mustang bemutatása után máris itt a Convertible kivitel. A kabrió tökéletesen ugyanazt hozza, mint a kupé, csupán a hajunkat a légkondi mellett a szél is fújhatja. Egyedül a hátsó traktus alakul a puhatetőhöz, így kisebb lett a csomagtartó nyílása is. Ahogy a kupénál, a kabriónál is 3 féle új színből és 12 féle felniből választhatunk majd.
Hirdetés
Ahogyan arról már írtunk, az 5,0 literes V8 nagyobb kompressziót, így több erőt kap, takarékosabb üzem mellett, míg a 2,3 literes EcoBoost erőforrást több nyomatékkal frissítették. A motorok mostani teljesítményéről még nincs hivatalos adat. A korábban is említett sofőrsegédeken kívül sávelhagyásra figyelmeztetőt és sávtartót is kaphat, opcionális lesz a MagneRide felfüggesztés. Az aktív kipufogó beállítástól függően öblösebb vagy akár csendesebb is lehet. Ahogy a kupé, úgy a kabrió is ősszel kezdheti eladásait, itthon jó eséllyel csak annál később.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?