Baltával faragott óriás az új Lexus

Markáns, szögletes terepjárót mutatott a Toyota luxusmárkája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jellegzetes, sarkos stílusával akár a Mercedes G osztályhoz hasonló divatmodell is lehet belőle.

Tizennégy hosszú év után cserélik le a Lexus legnagyobb modelljét, a Toyota Land Cruiser műszaki alapjaira épülő GX-et, és a japán tervezők nem végeztek félmunkát. Sikerült olyan stílusban megformálni az új generációt, amely egyszerre friss, de közben magában hordozza a terepjárókhoz társított markáns, már-már darabos szögletességet. Ez a modell nem tűnik puhány, felvágós, túltervezett aszfalthuszárnak, és a műszaki alapjait nézve valószínűleg nem is az. Ugyanaz a TNGA-F rendszer az alapja, mint a Toyota Land Cruiser, Tacoma és Tundra modelleknek, ami egy létraalvázas alap. Erre húzták fel az új, 5 méter hosszú, 2,12 méter széles és a felszerelt gumiabroncstól függően 1,92-1,94 méter magas, akár hét személyes terepjárót. Első körben egyetlen motorral kínálják majd a típust. Az sem igazán meglepő, hogy innen is eltűnik a V8-as benzinmotor, a helyét pedig 3,4 literes, ikerturbós V6-os veszi át, amely 354 lóerő csúcsteljesítmény leadására képes, és tízfokozatú automata váltóhoz csatlakozik. A későbbiekre ígérnek hibrid hajtásváltozatot is, de erről még nem közöltek részleteket. Így csak sejthető, hogy a Tundrából ismerős, közel négyszáz lovas I-Force Max rendszer egy változatáról lehet szó. A GX két vagy három üléssorral készülhet. A három üléssoros kivitelből lesz hétszemélyes, illetve olyan is, ahol a középső padot két különálló ülés helyettesíti, így abban hatan ülhetnek, valamivel nagyobb kényelemben. Természetesen a fedélzeti rendszerek is korszerűek: a műszerfal teljesen képernyő-alapú, a középső kijelző ráadásul 14 hüvelykes. Európai forgalmazásról egyelőre nem esett szó, ha lesz is ilyen, hozzánk legfeljebb a később bemutatkozó hibrid változat érkezhet. A gyártás egyébként a Toyota egyik japán gyártában zajlik majd, a forgalmazást pedig viszonylag sokára, 2024 elején indítják.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?