Szép film lesz a Ford v Ferrari, itt az új előzetes

Második, bővebb előzetessel jelentkezett a Ford v Ferrari film

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Pár hónapot még várnunk kell az év legjobb autós mozijára, a Ford v Ferrari mozi viszont most újabb előzetessel hergel, ami még szebb, mint az első.


Két nagyon éles táborra szakad az autós filmek rajongótábora. Van, aki megőrül a látványosan, de alaposan kiszínezve feldolgozott Niki Lauda és James Hunt sztorijáért, vagyis a Rushért, és van, aki az eredeti, vontatott, de minden másodpercében valódi 1971-es Le Mans című filmért Steve McQueennel. A két tábor ritkán ért egyet, és úgy tűnik, most ismét előbbieknek fog kedvezni az idén leginkább várt autós film, a Ford v Ferrari. Eredeti címe elég beszédes, magyarul Az aszfalt királyai címmel fog mozikba kerülni - van, ahol Le Mans '66-ként - és ami a lényeg, az 1966-os Le Mans-i 24 órás futamra repíti majd a nézőket, valamint a Ford felkészülésének minden kis részletébe, és a legendás autó megépítésébe, amivel a Ferrari ellen indultak.
Hirdetés
A mozi második előzetesét kaptuk most, ami az előzőnél jóval több autós jelenetet tartalmaz, és eszerint a film maga is masszívan ki lesz töltve autókkal. A sztori persze nem csak a Ford GT 40 megépítéséről fog szólni, az igaz történet emberi oldalát is meg fogjuk ismerni - főszerepben Caroll Shelby-vel (Matt Damon), Ken Miles-szal (Christian Bale), Lee Iacoccával (Jon Bernthal) és Henry Ford II-vel (Tracy Letts). A filmben egyébként megjelenik majd Enzo Ferrari is, de a teljes stáblista még nem ismert. A rendező James Mangold egy igazán látványos filmet fog adni az autós népnek, amiben a Rush-hoz hasonló dramaturgiával és talán még szebb látványvilággal kerülhetünk közelebb az autós történelem egyik legfontosabb pillanatához, amikor a Ford hármas győzelmet aratott a Le Mans-i 24 órás futamon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?