Genfben jöhet az új Peugeot 508

Második generácójába lép a Peugeot csúcs limuzinja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legfrissebb információk szerint úgy fest, hogy Genfben bemutatkozik a Peugeot újdonsága, amely formája mellett komoly autonóm rendszerrel érkezhet.


2011-ben a 407 és a 607 helyére érkezett az 508-as Peugeot, amely mára már korosnak bizonyul. Emiatt nem csoda, hogy a franciák a következő generáció bevezetését tervezik. A hírek szerint a leplet Genfben ránthatják le a kupés hátú 508-asról, amely formáját a már korábban bemutatott Instincttől örökölheti.
Hirdetés
Az EMP 2 platformra épülő francia a pletykák szerint a német prémiumgyártóknál megszokott önvezető rendszert is kaphat. A limuzin mellett kombi kivitel is készül majd belőle, valamint a benzines és dízel mellett plug-in hibridként is elérhető lesz. A belső az i-Cockpit elrendezést kapja meg, akárcsak a többi mai oroszlános modell. A franciák remélik, hogy az új 508 még inkább alternatívája lesz a VW Passatnak, a Ford Mondeónak és a Skoda Superbnek, mint az első generáció.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?