Szuperhősösre színezte modelljeit a Lexus

Masszívan elkapta a Marvel láz a Lexust

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Továbbra is az Örökkévalók című film körül pörög a Lexus, most a főszereplőkre utaló fényezésekkel kápráztatja el a mozirajongókat a japán márka.

Korábban már megmutattuk a reklámot, amiben az Örökkévalók című film egyik szereplője egy Lexus volánja mögött keveredik kalandba, most viszont megmutatták, milyen lenne a szuperhősök személyre szabott járgánya. Mivel mind a tíz örökkévaló saját személyiséggel és ahhoz illő szupererővel rendelkezik, a Lexus tervezőinek „csupán” ezeket az értékeket kellett megjeleníteniük az autókban. Ez persze korántsem olyan egyszerű folyamat, mint amilyennek hangzik, de a dizájnerek kitettek magukért. A tervezők a márka teljes palettájáról válogatva társították össze a szuperhősöket a hozzájuk leginkább illő típusokkal. A Lexus három zászlóshajója teljes mértékben harmonizál a csapat vezéregyéniségeivel. A hatalmas erejű Gilgamesh és a technológiai zseni Phastos a robusztus, fejlett LX szabadidő-autóban, a csapat eszének számító Ikaris a végtelenül elegáns LS luxusszedánban, míg a szépséges Thena a gyönyörű Lexus LC 500-ban találta meg a maga négykerekű tükörképét.
Hirdetés
A fennmaradó hat örökkévaló sem panaszkodhat a számukra kijelölt Lexus modellekre: a lázadó szellemű Druig és a harcos Ajak számára a Lexus GX terepjárót, a villámgyors Makkari és a nagy erejű Sersi autójaként a márka legpotensebb sportkocsiját, a Lexus RC F kupét képzelték el a márka dizájnerei. Sprite, az illúziók mestere a Lexus legsokoldalúbb típusának, az NX középkategóriás crossovernek az ember(felett)i megfelelője, ami pedig Kingót illeti, ő egy Lexus IS-ben érezné magát igazán otthon. Az Örökkévalók című Marvel-filmet világszerte, így Magyarországon is november 5-től vetítik a mozik.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?