Mindent a szemnek, semmit a kéznek: McLaren 12C Can-Am

McLaren 12C Can-Am: versenyautó kiállításra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre csak tanulmány, de az amerikai Le Mans sorozat rajtrácsán lenne helye a Pebble Beachen debütáló egyedi McLaren versenyautónak.


A McLaren Group vadonatúj versenyautó-építő alegysége, a McLaren GT építette az ezen a héten kezdődő Pebble Beach Concours d'Elegance-on bemutatkozó 12C Can-Am Edition versenygépet. Az egyedi tanulmány narancssárga színe az 1960-as és 1970-es években Bruce McLaren és Denny Hulme által hajtott versenyautókra utal, ezt fényes fekete és karbonszálas műanyag elemekkel vadították szemkápráztatóvá.
Hirdetés
A McLaren GT a már meglévő 12C GT3 versenyautó alapjaira építette a Can-Am Editiont, mely még tovább növelt légterelőinek, diffúzorának és szárnyának köszönhetően több mint 30%-kal több leszorítóerőt termel, mint a donorként használt versenygép. Mivel egyelőre csak tanulmányról volt szó, a mérnökök a versenyszabályzat megkötései nélkül módosíthatták a 3,8 literes V8-as biturbó motort: az átprogramozott vezérléssel és új hűtőrendszerrel 630 lóerőre húzták fel a GT3 eredetileg 600 lovas teljesítményét. Az 1200 kg-os autó a versenyzés által támasztott igényeknek megfelelő fékrendszert kapott, könnyűfém felnijeire pedig Pirelli slickeket húztak.
Az utastérben két darab, hatpontos biztonsági övvel ellátott kagylóülésben lehet helyet foglalni, és légkondicionáló berendezéssel is felszerelték a gépet, mivel ez egyre több sorozatban kötelezően előírt tartozék manapság. A kivehető kormány formáját és fogását egyenesen a Lewis Hamilton MP4-24-es F1-es versenyautójában található kezelőszerv alapján alakították ki. Az egyelőre a jövő zenéje, hogy a McLaren 12C Can-Am Edition versenyautó feltűnik-e valaha éles körülmények között a világ valamelyik aszfaltcsíkján.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?