Két év múlva váltja szabadidő-autóját a Renault

Még 2016-ig húznia kell a mostani Renault Koleosnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem egy slágertermék a Renault-nál a Koleos, ám a szabadidő-autó nem fog kiesni a kínálatból, utódjától többet várnak a franciák.

Terepen ügyes, közúton kissé esetlen, ezért nem egy slágertermék a Renault Koleos. Bár hajtásláncával a Nissan X-Traillel, illetve a felettébb sikeres Qashqai-jal is rokon, alapvetően egy Samsung QM5, s maga is Koreában készül. Utastere nem is olyan otthonos, mint a Renault modelleké általában. Ezért még a márka fanatikusai is nehezen szeretnek bele. A már többször frissített modell azonban még két évig gyártásban marad - derül ki a Renault ausztrál ügyvezetője által a CarAdvice számára adott nyilatkozatból, mely szerint 2016-ban érkezik a típus második generációja.
Hirdetés

Elődjéhez hasonlóan az új Koleos is az X-Traillel közös CMF (Common Module Family) moduláris építőkészleten alapul majd, ám arról egyelőre nincs hír, hogy továbbra is Koreában fog-e készülni. Mivel az amúgy csak megjelenésével szabadidőautós Captur bejött az európai vevőknek is, lehetséges, hogy a Renault az eggyel nagyobb méretosztályban is teljesen önálló modellt hoz majd ki.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 05:18
    Permalink

    Van még néhány modell, ami a kóreai Samsung terméke. A Renault Fleunce pl. egy átcimkézett Samsung SM3, a Renault Latitude pedig egy Samsung SM5. A Fluence sikeres, mert jó helyre pozicionált, a Latitude nem annyira jött be, mert aki nagy luxuautót akar ritkán vesz Renaultot.
    Amúgy ez a Koleos nem olyan rémes, terepen sokkal többet tud, mint pl. egy Quashqai. De ugye ezeket a SUV-okat 95% nem terepre veszi, úgy meg az számít, hogy a Quashqai kívül-belül kellemesebb a szemnek.

Vélemény, hozzászólás?