Kissé megújult a Fiat Panda

Még csak 5 éves, elég, ha frissül a Fiat Panda

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Műszakilag nem, inkább csak látványában újult meg a Fiat minije, úgy is alig. Viszont továbbra is elérhető marad összkerékhajtással.

Szinte egyedüliként kínál összkerékhajtású kisautót a Fiat, hiszen a Pandának csak a Suzuki Swift és a Jimny jelenthet vetélytársat ezen a piacon. Mostantól megújulva folytatja pályafutását az olasz mini, bár ez csupán módosított kormánykereket, új színeket és belső kárpitokat, valamint átdolgozott dísztárcsát jelent. Az okostelefon navigációja a Panda UConnect rendszerén keresztül is használható, de továbbra is csak a legjobban felszerelt modellekben.
Hirdetés
A motorok terén nincs változás, bár itthon amúgy is csak a jól bevált, 1,2 literes, 69 lóerős benzinmotor vagy az 1.3-as Multijet dízel 95 lóerős változata rendelhető a Pandához. A 0,9 literes, turbófeltöltős TwinAir benzinmotor a Fiat 500 kiváltsága hazánkban. A friss Panda már most rendelhető, alapár 2,99 millió forint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:42
    Permalink

    Persze, az elhanyagolt paletta ezt eredmenyezi. 10, de inkabb 15 eve meg a fobb szegmensekben inditottak modelleket, akar tobbet is, sot mindenfele variacioban, most semmi. Legalabbis a Tipo megjeleneseig ez igy volt.

  • 2017.10.28. at 01:42
    Permalink

    “Számtalan” ???

    Nagyon fontos kulcskategóriákban nincs jelen a Fiat: kellene egy Golf-Astra-Focus-Cee’d-Auris stb. rivális mindenképpen, és egy Passat-kategóriás felsőközepes is. Az oké, hogy az Alfának vannak ilyen modelljei, de kéne, hogy legyen az anyacégnek is. És sürgősen jönnie kéne az alternatív hajtású modelleknek is.

    A haszonjármű kínálatukat viszont ha verhetetlennek hívom, azt hiszem, nem túlzok.

    Mivel amúgy egy kenyérmorzsa méretű piacocska vagyunk csupán, így ennek végső soron nincs semmi jelentősége. Az igazán nagy baj az lesz, ha majd a globális világpiacon jut nekik ez a statiszta-szerep: onnan ugyanis nem biztos, hogy vissza tudnak majd kapaszkodni az elitbe.

  • 2017.10.28. at 01:42
    Permalink

    Hálátlan dolog hazánkban Fiat-nak lenni. Bár számtalan nagyszerű modell található meg a kínálatban, mégis szinte csak a statiszta szerep jut neki itthon.

Vélemény, hozzászólás?