800 lóerős a legújabb Shelby Mustang!

Még erőteljesebben sziszeg a Shelby Cobra!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Ford Mustang legújabb változatát is felöltöztette a Shelby.


Az előző Super Snake modellhez képest a legfeltűnőbb változás a hűtőrácson fedezhető fel, ugyanis az teljesen új, és egy jól látható Shelby felirat is helyet kapott benne. Természetesen az első lökhárító is jelentősen módosult. A motorháztetőn szintén változtattak a légbeömlő nyílásokon, viszont hátrébb már nem olyan feltűnőek a változások. Szolidabb a hátsó légterelő, illetve a kipufogóvégek formája változott egy hangyányit.
Hirdetés

A V8-as, 5,0 literes Ford motor erejét 50 lóerővel tornázták feljebb, így már 800 lóerőt is képes a kerekek felé továbbítani, így a 60 mérföld/óra (96 km/h) sebességet 3,5 másodperc alatt éri el. Természetesen a megnövekedett teljesítményhez igazították a hűtőrendszert, a féltengelyeket és a fékrendszert is. A Brembo egységei elöl hatdugattyús féknyergekkel, hátul pedig négydugattyús változatokkal szolgálják a megfelelő lassulást.

Az új Shelby Super Snake ára 113 445 dollárról (kb. 30 millió forintról) indul, amely tartalmazza a donor Mustangot is. A 800 lóerős tuning mellé a vásárlók választhatnak még egyedi csíkozást, még hangsúlyosabb szélesítést, illetve versenypályákra optimalizált futóművet is. Az alábbi videó nyújt egy kis ízelítőt, hogy mi vár arra, aki leteszi az asztalra azt a 113 ezer dollárt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?