Tesztelés közben égett ki egy Audi A7

Még meg sem jelent az új A7-es Audi, máris porig égett

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az osztrák Alpokban az Audi mérnökei alatt kapott lángra a két év múlva érkező sportos limuzin prototípusa, szerencsére senki sem sérült meg.


Az Audi mérnökei épp az osztrák Alpokban tesztelték a 2019-ben érkező új A7-est, amikor egyszer csak lángcsóvák jelentek meg a motorháztető és a szélvédő találkozásánál. A jelenség észlelése után azonnal félrehúzódtak, mentették, amit lehetett, sőt még az oltással is megpróbálkoztak, a kisméretű tűzoltókészülék viszont kevésnek bizonyult.
Hirdetés


Mindössze 15-20 perc alatt a lángok porig amortizálták a tesztelés alatt álló modellt - sajnos ilyen egy autótűz (amit tavaly mi is modelleztünk egy készülék tesztjéhez), itt is csak a kiérkező tűzoltók tudták azt megfékezni. Az esetben senki nem sérült meg, az Audira ugyanakkor nem vet jó fényt ez az eset. A hiba okát remélhetőleg sikerül feltárni és megakadályozni, hogy a szériaérett autóknál hasonló ne fordulhasson elő.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?