20%-kal kevesebb Vipert adtak el tavaly, mint 2019-ben

Még mindig lehet kapni Dodge Vipert, ahogy számos további évek óta nem gyártott modellt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Érdekes számokat mutat az FCA tavalyi értékesítéseiről szóló lista. Eszerint 20%-kal kevesebb Viper fogyott 2020-ban, mint 2019-ben, pedig az autót évek óta nem is gyártják.

Érdekes részleteket vehetünk észre, ha átnyálazzuk az FCA csoport tavalyi értékesítési számait. Kiszúrhatunk rajta több olyan modellt is, mit már évek óta nem is gyártanak, sőt, van, aminek azóta utódja is van már, mégis valakinek épp a régi kellett. Ezek közül mindenképp a legfeltűnőbb a Dodge Viper, melyből 2020-ban még mindig eladtak 4-et, ami pont 20%-kal kevesebb, mint a 2019-es adatok, amikor 5-öt adtak el. A Viper gyártását 2017-ben fejezték be, ám ezek szerint a V10-es szuperizomautóból még mindig van készleten, vélhetően nem ezek voltak az utolsó eladott darabok. Vannak még hasonló "zombi" modellek, amiket beragadt raktárkészletekből sikerült eladni 2020-ban. Például az elsőkerekes Dodge Dartból még 7 darabot el tudtak adni, ami a 2019-es 15 darabos értékesítéshez képest szintén visszaesés. A Jeep Patriot gyártását a Dartal együtt 2016-ban fejezték be, csakhogy a Patriot nem maradt utód nélkül, a Compass érkezett a helyére. Ennek ellenére 2019-ben még 27 vevőnek el tudták adni a régi modellt, és még 3-nak 2020-ban, vélhetően kellőképpen jó áron sikerült megvenniük a készleten ragadt kocsikat, amivel nagy valószínűséggel mindkét fél elég jól járt. Globálisan nézve az FCA 17%-os visszaesést könyvelt el 1 820 636 darab eladott autóval, a márkáik közül pedig a Jeep volt a legsikeresebb 795 313 eladott autóval.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?