A friss dizájn mellé új hibrid hajtást is kap a Peugeot 3008

Még nagyobb, 3D hatású maszk jár a díjnyertes Peugeot SUV-hoz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába a 2017-es Év Autója díj, a SUV piacon folyó öldöklő küzdelemben nem lehet hátradőlni, a franciák egy frissítéssel próbálják az élbolyban tartani a 3008-ast.

A Peugeot 3008 második generációja által hozott dizájn- és minőségbeli változásnak rögtön egy Év Autója díj lett a jutalma, az elődjénél SUV-osabb irányba terelt forma pedig a vásárlók szívéhez is utat talált. A 2016-os év viszont már könyörtelenül tovatűnt, ezért elérkezett az idő a félidő frissítéshez. A franciák nem elégedtek meg néhány új színnel, a legszembetűnőbb változás egyértelműen az orron történt. A hűtőrács elhagyta króm keretét és jóval nagyobb is lett, a továbbra is 3D hatású rácsozás kicsit úgy tűnik, mintha a menetszél hatására szétfolyt volna, az utolsó hűtőrács “cseppek” még a lámpa alá is befolytak. A fényszórók is új alakot vettek fel, ezúttal nem türemkedik be fényezett elem a világítótestbe, a modern Peugeot-ok védjegyének számító tigrisfog menetfény viszont már a 3008-ason is megjelent, emellett a modell számsora a régi oroszlánok stílusában az autó elején is megjelent.
Hirdetés
Az utastérben is átfésülték azokat a dolgokat, amikhez 2020-ban illendő hozzányúlni. A központi érintőképernyő 8-ról 10 colosra nőtt, a személyre szabható digitális műszeregység pedig friss kinézettel büszkélkedhet. A modell legnagyobb újdonsága, hogy a 300 lóerős rendszerteljesítményű plug-in hibrid már nem az egyetlen zöld alternatíva. A hibridek klubjába immár egy gyengébb motor jelenti a belépőt, a 222 lóerős 3008-asban a 178 lovas 1,6-os turbómotort kombinálják villanyhajtással, a Hybrid4 csúcsverzióval ellentétben itt csak az első kerekek hajtottak, a megtehető elektromos kilométerek száma pedig 56, a vételár pedig minden bizonnyal érezhetően kedvezőbb lesz. A sima benzinesek továbbra is 1,2 és 1,6 literes lökettérfogattal lesznek elérhetők (130 és 180 lóerő), de a másfél literes 130 lovas dízel is kitart. A modellciklusa második felébe lépő 3008-as az év végén már a kereskedésekbe kerül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?