Magyarországon forgatták az Opel Mokka reklámfilmjét

Még nem árulják, de Budapesten járt az Opel Mokka

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Opel Facebook oldalán közölt fotók szerint múlt szombaton Budapesten, kamerák előtt lépett fel az Opel Mokka.

Noha egy-két képen vélhetően felismerhető lesz az Opel Mokka reklámfilmjének budapesti forgatási helyszíne, nem biztos, hogy pont a hazai vevők kedvéért szervezték fővárosunkba a magyar piacra csak az év végén várható kompakt-, sőt, inkább kisautó- alapú szabadidő-autó gyári promóciós anyagának készítését.
A gyáriak minden bizonnyal ráéreztek, hogy a budapesti utak kiválóan hirdethetik a Merivánál 1 centiméterrel rövidebb, de emelt hasmagasságú, opcióként összkerékhajtású Mokka kvalitásait. Azt mondjuk nem tudjuk, hogy Opel Eye, sávtartó rendszere tudott-e aktív állapotba kerülni, s a közlekedési táblákat felismerte-e a Mokka, melyről tavasszal, a Genfi Autószalonon tartott bemutatkozása után már minden fontosabb információt megírtunk. Utóbbiak a filmben nyilván működnek, a hazai utakon pedig majd kipróbáljuk magunk.
Hirdetés

Fotók forrása: Facebook, Opel Magyarország
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?