Elveszett kulcsoknak köszönhetik az értékét

Még újként hagyták el a Mercedes kulcsait, most tízszer annyit ér, mint más SL-ek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bizarr történetből találni bőven, ahol egy autó is áll a középpontban. Mellette most nagyon gazdag és nagyon hanyag személyek is állnak, nekik a család most sokat köszönhet.


A nagy aukciósházak árverésein minden egyes autó mögött érdekesebbnél érdekesebb történetek állnak. Híres, vagy hírhedt felmenőkkel, első tulajdonosokkal, a piros Mercedes története is igencsak érdekes. Újként 1996 június 27-én regisztrálták, első tulajdonosa pedig szülinapjára kapta az autót. A hölgy egészen 75 mérföldet, vagyis 120 kilométer tett meg vele, mielőtt letámasztotta London belvárosának egyik garázsában. Hogy miért állt ott 21 éven keresztül? Azt a család komornyikja árulta el.
Hirdetés
Bizony, még saját komornyikjuk is van. Ebből már sejthetik, hogy valószínűleg nem ez volt az egyetlen nagy értékű autó a családban. Vissza a történethez, a Mercedes SL 500-at azért hagyták magára, mert elvesztették a kulcsait. Hogy miként lehet elveszteni egyszerre egy autó összes kulcsát, arra nem tudjuk a választ, de valószínűleg ők sem keresték, mivel egész idáig még csak meg sem próbálták kinyitni. Most alig 8 kilométerrel mutat csak többet az órája, a hozzátartozók csináltattak hozzá új kulcsokat és a tulajdonképpen vadonatúj autót árverésre bocsátják. Egy ilyen SL 500 ma nagyjából 2-3 millió forintot ér, de megeshet, hogy az egész világon ez a legmegkíméltebb példány, a zárt garázs elég jól megőrizte. A család nagyjából 130 millió forintnak megfelelő összeget vár a kor extráinak mindegyikével felszerelt Mercedesért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 19:48
    Permalink

    Gondolom az eredeti akkumulátorral adják el. Vagy vesznek bele egy új akciós JászPlasztik akksit?
    És a motor/szervó/fék/váltó olaj is az eredeti? Hm… Én beruháznék valami olcsó TESCO -s olaj-ba, hátha-hátha beindítja valaki a motort próbaképp. Bár ott Angliába drágák a szervizek, lehet, hogy nem férne bele a költségvetésbe az olajcsere 😉

Vélemény, hozzászólás?