Újraindulhatott a termelés az Audi győri üzemében

Megállapodtak a magyar munkások és az Audi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megállapodott szerda délután az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) az idei évi bérekről, így a termelés már tegnap este újraindulhatott. A munkások bérigénye érvényesült, cafeteria keretükből engedtek.


Miután az Audi németországi gyáraiban is blokkolta a gyártást, hogy a múlt hét csütörtökön kezdett győri sztrájk miatt a magyarországi üzemben az autók mellett motorok és karosszériaalkatrészek sem készültek, valamint a szakszervezet nem fogadta el a cég egyéb, a követeléseket megközelítő ajánlatait, az Audi kénytelen volt engedni, s megadta a dolgozók zömét tömörítőt szakszervezet által igényelt béremelést.
Hirdetés

Az AHFSZ a honlapján közölte, hogy a vállalat a kívánt 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeli a dolgozók alapbérét január 1-től 15 hónapra, a választható béren kívüli juttatás mértékét pedig 400 ezer forintra emeli az idei évben és ez az érték marad 2020-ban is. Utóbbinak emelését 787 ezer forintra tűzte ki a szakszervezet, ám ebből végül engedtek, másból nem. Május 1-től kap minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, és szabályrendszert dolgoznak ki március végééig, hogy a munkavállalók milyen módon rendelkezhetnek a gyermekek után járó és a pótszabadságokról.
Szimacsek Tibor, az AHFSZ elnökségi tagja úgy nyilatkozott, elégedett a megállapodással. A dolgozók összefogtak a sztrájk alatt, és kitartottak a szakszervezet mellett. Az AHFSZ január 23-án jelentette be, hogy másnap reggel hat órától január 31-e reggel hat óráig egy hetes sztrájkot tart, mert az Audi Hungaria Zrt. és a szakszervezet nem tudott megállapodni az idei évi bérekről a tavaly szeptember óta tartó tárgyalások során. A sztrájk ideje alatt teljesen leállt a termelés Győrben, a termeléskiesés miatt január 28-án leállították a gyártást az Audi központi üzemében, a bajorországi Ingolstadtban, mert hiányoztak a Győrben készített motorok. Az Audi másik németországi gyára, a neckarsulmi üzem nem állt le. Győrben a termelés már tegnap este újraindult minden egységben.
Tavaly összesen 1 954 301 darab motor készült Győrben, 10 864-gyel kevesebb, mint 2017-ben, s összesen 100 ezer jármű gördült le a gyártósorról, 5 491 darabbal kevesebb, mint az előző évben. A győri székhelyű Audi a Volkswagen-konszern központi motorszállítója. A vállalatnál tavaly mintegy hatezer ember naponta több mint 8 800 motort gyártott a Volkswagen konszern 31 járműgyártó telephelye számára. Győrben gyártják az Audi A3 Limousine és Cabriolet, az új Audi Q3, valamint az Audi TT Coupé és TT Roadster modelleket. 2006 óta az Audi Hungaria számos alumínium karosszériaelemet szállít különböző Volkswagen konszernmárkák számára. Jelenleg mintegy 13 ezer embert foglalkoztat az Audi Győrben, az AHFSZ-nek mintegy 9300 tagja van.
Forrás: Audi, MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?