1202 kilométeres hatótáv már elég lesz? Ez a villanyautó tudja!

Megdöntötte saját rekordját, egy töltéssel 1202 kilométerre jutott a Mercedes EQXX

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Folytatódik a legenda: ismét valós körülmények közt, a németországi Stuttgartból az angliai Silverstone-ba autózott egy töltéssel a Mercedes Vision EQXX tanulmányautója. A nyári melegben is jól teljesített, sikerült megdöntenie a korábbi világrekordját.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Mercedes Vision EQXX áprilisban hatótáv-rekordot döntött. Ide kattintva olvashattok arról, ahogy a németek csúcstechnológiája, a minimális légellenállásra kihegyezett négyajtós tanulmányautó egy töltéssel 1008 kilométert tett meg a németországi Sindelfingenből a franciaországi Cassis-ig, mindösszesen 8,7 kWh/100 kilométeres energiafogyasztással.

Erre most még egy lapáttal rádobtak: a németországi Stuttgartból az angliai Silverstone-ba vezették el töltés nélkül 1202 kilométert, 8,3 kWh/100km fogyasztással.

Mindez nem csak médiafogás, az autó különleges hatótávnövelő technológiáit az elektromos személyautóik fejlesztése céljából is tesztelik valós, közúti használatban az EQXX segítségével. Ráadásul most nem áprilisi, villanyautók számára ideális időjárásban zajlott a teszt, így egy újabb fontos pontot is sikerült megvizsgálni, ami nem más, mint az akkucsomag és a hajtás hűtőrendszere.
Hirdetés
A 30 fokos melegben és az alkalmankénti sűrű forgalomban, dugókban az EQXX hajtáslánca - hatékonyságából következően - minimális felesleges hőt generál, amelyet javarészt el lehet vezetni az autó alján és elején kialakított, az akkucsomaghoz vezető szellőzőnyílásokon beérkező kinti levegővel. Mivel így a hűtés kevesebb energiát fogyaszt, a hatótáv egy átlagos hűtésű villanyautóhoz képest akár további 2 százalékkal nőhet. Ebben az időjárásban viszont nem csak az akkucsomagot, a kabint is hűteni kellett: bizony, ezt a remek eredményt klímázva sikerült elérniük a Mercedes embereinek. A 14,5 órából több mint 8 órán át üzemelő légkondi szerencsére hozta a várt hatékonyságot, és alig emelt az autó fogyasztásán. A célba érés előtt alig 13 kilométerrel a "második otthonába" is hazalátogatott az EQXX, Brackley-ben található ugyanis a tervezésből jelentős részt kivevő, a Forma 1 Mercedes-AMG PETRONAS istállójának, illetve a Mercedes-AMG HPP és Mercedes-Benz Grand Prix csapatainak otthona. A versenyzésre szakosodott mérnökök nagy mértékben hozzájárultak az autó részleteinek kijavításához, lényegében folyamatosan segítették a stuttgartiak munkáját az EQXX tervezésekor.
Hirdetés
Az utolsó néhány kilométerre így sofőrt is cseréltek, Adam Allsopp, a Mercedes-AMG HPP technológiai fejlesztésekért felelős igazgatója ült a volánhoz, ő hajtott át a silverstone-i célvonalon. Az 1755 kilós saját tömegű, 100 kWh kapacitású akkucsomaggal szerelt villanyautó így 14 óra és 30 perc alatt teljesítette az 1202 kilométeres távot, az út során legmagasabb elért sebessége 140 km/h volt, míg az átlagsebesség 83 km/órára jött ki.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?