Üléspróbát vettünk az új BMW 8-as Gran Coupéban!

Megérkezett a 8-as BMW harmadik variánsa, már ültünk is benne!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tanulmányautóként négy ajtóval láthattuk először a 8-as BMW-t, gyártásra készen viszont ez érkezett utoljára. Az új modell formás, sportos és rengeteg hely van benne a második sorban.

Megérkezett a BMW új kupé sorozatának talán legfontosabb tagja, a 8-as Gran Coupé. A négyajtós sportlimuzinok közé érkező hatalmas, több mint 5 méter hosszú 8-as Gran Coupét csak ma reggel mutatták be hivatalosan, egy zártkörű rendezvény keretein belül viszont már találkozhattunk vele jóval korábban. Az elkészült autót a 8-as kabrió menetpróbája alkalmával leshettük meg és ülhettünk is bele. A méretei lenyűgözőek, nem kevésbé kecses a forma, mint az alapjául szolgáló kupé esetében, pedig 61 mm-rel magasabb, 30-cal szélesebb és 231 milliméterrel hosszabb is annál. Legimpozánsabb adata azonban a 200 milliméteres tengelytáv-növekedés, amiből 180 milliméter tisztán a hátsó sor javára írható. A 6-os Gran Coupé utódjaként érkező 8-as GC-ben rengeteg a hely hátul, limuzinos a térérzet, a sportosságot viszont egyedi módon oldották meg. Két tökéletesen formázott sportülést faragtak a hátsó üléssorból, ezekben közel olyan feszesen ülhetnek az utasok, mint az elsőkben. A 8-as Gran Coupé utasterének kialakítása akárcsak egy 7-esben, a középkonzol teljesen végighúzódik a hátsó utasok között is. Ennek érdekessége, hogy a 8-as hivatalosan 4+1 üléses, vagyis hátul középen még valaki utazhat, neki teljes értékű biztonsági öv is a rendelkezésére áll, lábtérből annál kevesebb. A hátsó szélső ülések legnagyobb plusz értéke a lábtér, de fejtérben is 87 milliméterrel bővült a kupéhoz képest.
Hirdetés
Az utastér izgalmas sötétkék és világos vajszínű bőrborítást kapott, ez a gyártás elején lesz elérhető a Gran Coupéhoz, később pedig a kupéhoz is. Az első sorban nincs újdonság az alapot adó modellhez képest, 12,3 colos digitális kijelző a műszeregység és 10,25 colos az érintőképernyős, iDrive 7.0 szoftvert futtató multimédia. A GC teljes tetőlemezét üveg panelekre is cserélhetik, melyek első fele nyitható is, így nem csak elöl, de hátul is élvezhetik a csillagos égbolt látványát, a rolók persze elektromosan, egy gombnyomásra behúzhatóak a tetőn és az összes hátsó ablakon is. Nem csak bent, kívül is megőrizte az eredeti modellt, az A-oszlopig például teljesen ugyanazokat az alkatrészeket használták. A szélvédő meredekebben áll, az érdekesebb részletek viszont a hátsó ajtótól hátrafelé kezdődnek. Érkezett egy gészen új övvonal a hátsó kerékív fölé, itt a kupén és a kabrión domborítás van csupán. Ez hátravezet a nagyon hasonló hátsó fényszórókhoz, melyek egy tisztességes kacsafeneket formázó csomagtérajtót fognak közre. A matt fényezésű modell egy M850i, vagyis az M Performance kiegészítőivel, sportosabb lökhárítóival szerelt változat. Motorkínálatában a 840i a nyitómodell, ez a soros hathengeres benzinmotor 340 lóerőt és 500 Nm nyomatékot termel, 8 fokozatú automata váltót kap és extraként xDrive is kérhető, azzal 4,9 másodperc alatt futja meg a 100 km/h-s sprintet. Dízelből a szintén 40-es jelzésű 840d xDrive modell szerepel, ehhez mindenképp jár az összkerékhajtás, szintén soros hathengeres, de 320 lóerőt és 680 Nm nyomatékot teljesít, 5,1 másodperc alatt futja a 100-at. A csúcsmodell természetesen a Gran Coupé esetében is az M850i xDrive, 4,4 literes, duplaturbós V8-as motorja 530 lóerő és 750 Nm nyomaték leadására képes, 3,9 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, csúcssebességét mindegyik modellnek 250 km/h-ban korlátozzák.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?