Újabb használt buszok álltak be a BKV-hoz

Megérkezett a használt Volvók első harmada a BKV-hoz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A most érkezett használt Volvo buszok ősszel állnak forgalomba, légkondit csak jövőre kapnak.

Miként arról áprilisban hírt adtunk, egyes kiszolgált Ikarusok felújítását használt, Euro3-as motorral hajtott, Hollandiában szolgált Volvo buszokkal váltja ki a BKV. Az átlagosan 477 ezer kilométert futott, összesen 36 darab, 16,3 millió forintos darabonkénti árért megvásárolt 36 Volvo 7700-asból az első 12 példány, azaz a kontingens első harmada e héten pénteken futott be, saját lábon, a BKV sofőrjei által a Fehér úti járműtelepre.
Mint azt a BKK-tól megtudtuk, a fővárosnak új, de már használt buszok a szükséges átalakítások után - ablakok nyithatóvá tétele, jegykezelő telepítése, üléshuzatok részleges cseréje, utastájékoztató elemek testreszabása stb. - és levizsgáztatásuk után, magyar rendszámuk birtokában ősszel állnak majd forgalomba. Klímaberendezést is kapnak majd, ám a közbeszerzés időigénye miatt csak jövő év tavaszán. Bízunk benne, hogy ősszel nem lesz olyan kánikula, mint tavasszal, ami, a bár klímaberendezéssel felszerelt, de még nem megfelelően beüzemelt, szintén használtan vásárolt Mercedes-Benz Citarók esetében sokaknál hőgutát okozott.
Hirdetés
Fotók forrása: BKK
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?