Újra hódít a svéd túrázó

Megérkezett a Volvo V90 Cross Country

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Végre megmutatták a svédek a néhány napja belengetett V90 Cross Country terepkombit, ennél elegánsabban talán egyik gyártó sem képes előadni ilyet.


Az új Cross Country modellel is kibővült a vadonatúj Volvo V90 palettája. Néhány csemegét még tartogatnak a svédek Párizsra, de pár dolgot, meg sok szép képet mutattak most róla. Rögtön a lényeggel kezdenénk, amivel az egész kocsi karakterét alapjában változtatták meg: hasmagasságát 6 centivel megemelték, ami komolyabb módosítás, mint amit a mai terepkombiktól megszoktunk.
A karosszéria szinte teljesen megegyezik az alap V90-esével, csupán a külsőn változtattak, a jól bevált recept szerint szépen körbeműanyagozták a lökhárítókat és a kerékíveket. Ezzel az új, szögletesebb formavilággal elég zord külsőt mutat a V90 Cross Coutry, belülről viszont még mindig ugyanúgy képes kényeztetni, ahogy az alap S90-V90 páros is.
Hirdetés

Hátuljára szokásosan fel is vésték a nem csak divatból készített modell nevét. Hogy a Volvo valaha maga teremtette ezt a kategóriát, s ma sem a többiek után megy, az leginkább abból látszik, hogy nem lesz csak elsőkerék-hajtású változat, csakis összkerekes. Első körben T5 és T6-os benzinessel, valamint D4 és D5-ös dízellel lesz elérhető, a későbbi tervekről várhatóan hamarosan tájékoztatnak mindenkit. Annyi biztos, hogy az új terepes nagy kombi hasonlóan ütősre sikerült, mint az ősei.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 01:48
    Permalink

    Szerintem csak idő kérdése a elsőkerekes alapváltozat.

    Valszeg ők is rájöttek, hogy ezt az autót egy darabig adhatják drágán is 🙂

    Az aranyos hogy sajtógalériában ([url]http://autossagok.blog.hu/2016/09/15/v90_cross_country_sajtofotok[/url]) kiemelten szerepel végre a láblendítős csomagtartónyitás. Ez az egyik személyes kedvencem az extrák között ([url]http://autossagok.blog.hu/2014/12/10/legjobb_autos_extrak[/url]), az összes drága elemét (motoros cs.tartó, keyless entry) évek óta beleteszi a Volvo a kocsijaiba, mégsem jutott eszükbe összekötni, pedig csak egy szenzor kell a lökhárító alá, és egy kis gondolkodás, hogy mikor nyisson mikor ne.

Vélemény, hozzászólás?