Júliusban debütál a középmotoros Corvette

Megerősítette a GM, hogy nyáron érkezik a középmotoros Corvette

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már régóta lázban tartja a benzinvérűeket a középmotoros Corvette, amelynek álcázott prototípusai fel-felbukkantak az USA területén. Ám a GM rendkívül titokzatos volt eddig, viszont most elárulták, mikor debütál a modell.

Már nem kell túl sokat várni, hogy teljes valójában láthassuk a Corvette következő C8-as generációját, amely drasztikus változást hoz a típus életében. Történt ugyanis, hogy az orrából a hátsó tengely elé költöztették a motorját, ami még jobb sportkocsit ígér. Az eddig folyton csak kamuflázs szerelésben látott tesztpéldányok ugyan nem sokat árulnak el a karosszériáról, de az még így is látszik, hogy a jelenleginél is vadabb arcot kap majd a középmotoros Corvette. Rövidebbé is válik az orra, hiszen nem kell már annyi hely a motornak, viszont az eddigiekhez képest furcsa a hátsó rész, és hatalmas légbeömlő nyílások kaptak helyet az autó oldalán a motor lélegeztetéséhez. Az utastérről is csak elvétve akadt néhány kémfotó, amelyekből csak annyi derült ki, hogy kétküllős sport kormánykerék lesz az autóban
Hirdetés
A GM tehát kiválóan őrizte eddig a titkait, de most már elárultak annyit, hogy a C8-as Corvette hivatalos bemutatóját idén július 18-án tartják. Az itt-ott felbukkanó pletykák alapján maga a motor már nem lesz oly nagy ugrás, hiszen a jelenlegi V8-as, 6,2 literes benzinmotort tökéletesítik hozzá, amely körülbelül 500 lóerőt teljesít majd. Azonban olyan tervekről is hallani kósza híreket nagyobb teljesítményű változatok érkezéséről is, amelyek már 900 vagy akár 1000 lóerősek is lehetnek, bár ezt a GM részéről még senki nem erősítette meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?