Milyen lesz az olcsó Volkswagen? Ha lesz

Megerősítve: olcsó Volkswagen a láthatáron, nem is egy

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A fejlődő piacokat célozná a Volkswagen egy-két kifejezetten olcsó saját márkás modellel, de még sok a kérdőjel.


Nem új sztori, hogy a Volkswagen lefelé bővítené amúgy nem szerény modellpalettáját - közel egy éve írtuk, hogy a wolfsburgiak is elkészítenék a maguk Daciáját. Célkeresztben a fejlődő országok fejlődő piacaival, olyanokkal, ahol temérdek példányt lehet értékesíteni, de csakis diszkontáron.
Hirdetés
Most az az új infó, hogy dr. Hans-Jakob Neusser kutatás-fejlesztési igazgató megerősítette az Autocar brit magazinnak: valóban várható egy(-két) olcsó VW, viszont még nem tudják (vagy legalábbis nem publikus), hogy kivel dolgoznának össze a jövőben. Sanszos, hogy nem a SAIC (Shanghai Automotive) lesz a befutó, hiába ott szerelik a kínai bestseller Santanát.
Neusser arról is beszélt, hogy a Phaeton luxuslimuzin utódlásán szintén ügyködnek, s mivel egész előrehaladott állapotban van a projekt, ez ügyben hamarabb kaphatunk válaszokat, mint a mikor és milyen lesz az olcsó Volkswagen kérdéskörben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 22:19
    Permalink

    Ellenben ha egy új márkát hív életre a Volkswagen s az is hasonló lesz lehet, hogy személyemben vevőre is
    talál az első behozott példányok valamelyike.

  • 2017.10.29. at 22:19
    Permalink

    Mustang 13! Nincs leszarva, aki nem pénzes, pont nekik lesz gyártva. Nem muszáj mindenkinek eladósodni,
    mert Európában- némi kivétellel- már nem tudják, hogy mennyit kérjenek a kocsijaikért, mert már magától telefonál, magától beparkol, s az ökröt még arra is figyelmezteti, hogy ne aludjon el. Összegezve, én a prémium márkákat, s a felső kategóriás modelleket kivéve, csak ilyen, vagy hasonló formaelemekkel,
    stílusjegyekkel s persze felszereltséggel engednék gyártani autót.

    Nem csak négyajtós szedán, hanem persze klasszikus ötajtós és kombi kivitelben is gondolom, a fent ismertetett deklarációkat, irányzatokat figyelembe véve. Nekem ezen konstrukció így sedan verzióban kézenfekvő, Ezt a Santana-t szívesen látnám Magyarország útjain.

  • 2017.10.29. at 22:19
    Permalink

    Ami nem kínai, az hamisítvány :))))))

    Amúgy ezt a Santanat már gyártják Kínában, miután a több, mint 30 éves elődöt, ami még az I-es Golf idejéből maradt nyugdíjba küldték 2010-ben (ha jól tudom). Azt hiszem, hogy a Santanat Dél-Amerikában is forgalmazzák, ha jól gondolom, akkor Brazíliában, és nyilván ott is gyártják (vagy valahol a környéken). Rákerestem a neten, a belseje is teljesen korrekt, ha jól bogarásztam ki a spanyol nyelvű honlapokat, akkor az 1.4 16V 90 LE-s motorral, és az 1.6 16V-s motorral lehet kapni.
    TSI-vel egész király lenne, csak akkor többe kerülne nyilván.

  • 2017.10.29. at 22:20
    Permalink

    Mi nem kinai manapság….? Ugyan mi a túrótól emelkedne a GP, kinában, ha nem ők termelnék a világon a legtöbb árut! Autó, gép, telefon, bútor, stb.. hehehe, még a fokhagymát is olcsóbb kinából idehozni, mint Maglódon megtermelni:-))))) Ez az autó meg , ha ilyen jó is mint ahogy ki néz, hát lesz piaca bőven!:-)

  • 2017.10.29. at 22:20
    Permalink

    Úgy látszik ma már a minőség nem számít, csak a tömeg termelés! Ez az, ez kell mindenkinek, ócska kínai vacak, persze hát miért ne bas..ák meg!!! Undorító!!!!! Mindegy ma már a pénz számít, a kis ember meg le van szarva!

  • 2017.10.29. at 22:20
    Permalink

    Ha ilyen Santanat nálunk is lehetne kapni a Citroen C-Elyse és a Peugeot 301 árkategóriájában, vinnék, mint a cukrot. Egyébként teljesen vállalható forma, ha csak az elejét látnám, simán azt mondanám, hogy egy Passat.

Vélemény, hozzászólás?