Végy egy húsos Ladát! Így készül a Zsiguli leves!

Megfőzni egy Ladát számtalan módon lehetséges, de ilyen módszert még tutira nem láttál!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egészen váratlanul képes néhány orosz olyan dolgokat művelni, amitől zokogva röhögünk és zuhanunk az asztal alá. Most megfőztek egy Ladát, naná, hogy szó szerint!


Van egy kis orosz csapat, akik ipari ütemben gyártják a jobbnál jobb, kreténebbnél kreténebb videós tartalmat a YouTube-ra. A Garage 54 megtestesíti azt, amit az oroszokról képzelünk, hogy néhány üveg vodka után bármire képesek. Most megfőztek egy Ladát, de nem úgy, ahogy bárki képes lenne rá, hanem szó szerint. Főhősünk, Vladamir egy kocka kombival állított be gárdájához, hogy kéne főzni belőle valami jót. A srácok értették, precízen kettévágtak egy ipari tartályt, majd a két felet a talpuknál összehegesztettek, kicsit magasítottak rajta, és már kész is a kellő méretű lábos a Zsiguli számára.
Hirdetés

Úgy 10 tízezer liter vízzel töltötték meg, persze miután jó messzire vitték a lakott területtől. Ha eddig még képes voltál a széken maradni, ezután garantáltan lezuhansz róla, ugyanis a srácok meghozták a fűszereket, meg persze a tésztát, mert az minden levesbe kell. Hat órát főtt a Lada egymagában, meg még párat a fűszerezés után, csak hogy biztosan megpuhuljon. A kóstolót már ők sem bírták röhögés nélkül, mondjuk nem is feltétlenül élték volna túl, ha megízlelik a Zsiguli szaftját. Túl sok nem történt az autóval a hosszan tartó jakuzzi kúra alatt, legfeljebb minden eddiginél tisztább lett az alváz, de furcsa módon itt ott a festék is leázott róla. A receptet nem árulták el, de ember legyen a talpán, aki utánuk merné csinálni. Egy valamiben viszont biztosak lehetünk, azt a Ladát még biztosan beindítják egy következő epizódban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.12.24. at 10:46
    Permalink

    Hmmm… összefut a nyál a számban 😀 Bár egy kis Moszkvics és egy csipetnyi Tavria még komolyabb ízorgiát okozott volna 😀

    “Egy valamiben viszont biztosak lehetünk, azt a Ladát még biztosan beindítják egy következő epizódban.”

    A korábban egy évre a föld alá temetett 1200-ast is sikerült beröffenteni, ahogy a vele együtt a földbe ásott öreg Corollát is, viszont az Audi 100-ast nem 😀

    https://www.youtube.com/watch?v=oCbuKnuhGWI

    Bírom ezt a mestert, a “Hey there, fellas!” a videók elején meg már-már szállóigévé nemesedik 😀

Vélemény, hozzászólás?