24 éves, csupán 51 létezik belőle, és ez érintetlen

Meghirdettek egy 10 kilométert futott Porsche 911 RSR-t, több száz milliót érhet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Különleges ízléssel válogatták össze újkorában, amúgy is kevés van belőle, de teljes bőrbelsős még kevesebb. Mégis magára hagyták, 24 évvel később valaki kihúzta a porréteg alól.


Elképesztő, néha milyen autókat képesek sorukra hagyni tulajdonosaik, mint legutóbb az a kabrió Mercedes, aminek a kulcsait állítólag elhagyták. Ennél a Porschénél nincsen ilyen történet, egyszerűen csak azt állítják, hogy egy tehetős gyűjtő újonnan megrendelte, és azóta meg sem mozdította a különleges sportkocsit. Hogy miről is van szó valójában? Egy Porsche 911 RSR 1993-ból, amiből csupán 51 darab készült. Nem is csak tehetős volt az illető, még ízlése is volt, már ami az aprólékos tervezést illeti, hasonló gyári összeállítású Porschét nehezen találnánk.
Hirdetés
Az ezüst fényezés mellé lilára fényeztette a háromrészes felnik közepét, hogy még jobb legyen a kontraszt, a féknyergeket pedig arany színben kérte. Egyszerű, de mutatós, a belső viszont mindent felülmúl. Az már külön érdekes, hogy minden négyzetcentimétert bőrrel borítottak, egy végletekig kikönnyített sportkocsinál ez nem a legjobb módja a hatékonyságnak. Az viszont már akkor sejthető volt, hogy szobor lesz belőle, mivel mindezt pirosban rendelte, garantáltan nincs még egy ilyen 911 RSR.
A sportos Porsche a ’90-es évek visszafogott stílusát egy óriási szárnyal borítja fel, ez sejteti csak a teljesítményt, ami papíron 350 lóerőt és 385 nm nyomatékot jelent. Ez viszont több is lehetett a gyárilag megadott értéknél, olyan 375 lóerő körül gurultak ki a gyárból. A 10 futott kilométer inkább csak az ide-oda rakosgatásból gyűlhetett össze, sosem hajtották meg igazán. A masszív porréteg lemosása mellett komoly átnézésre, olaj, szűrők és tömítések cseréjére lesz szükség, mire egyáltalán beindítanák, ugyanis az teheti a legrosszabbat egy sportautónak, ha hosszú ideig állnia kell, és ez itt állt rendesen, 24 évet. A Concorso d'Eleganza Villa d'Este rendezvényen árverezték el, 2,016 millió eurót fizettek érte, ami több mint 630 millió forint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?