A kevesebb egy kicsit több a Countrymannél

Megjelent a Countryman alapverziója, nem csak a motorok, a megjelenés is gyengébb

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkezett a Mini Countryman One kivitele, a belépő szintű SUV gyengébb motorokkal érkezik. Mellette pedig a dizájn is visszafogottabb, így egy kicsit kerekebb az összkép.


Ahogy azt megszokhattuk, a Mini modelleknél is csak utólag dobják be a mezítlábas, One felszereltségi szintet. Ez egészen alap külsőt és a Countryman Cooper modelleknél gyengébb motorokat jelent. Megjelenése most drasztikusabban más, mint az elődmodellnél, mivel nem csak az alap halogén izzós lámpatestek, hanem az egyszerűsített lökhárítók is különböznek. A One nem kap könnyen karcolódó és véleményünk szerint túlzó fekete zongoralakk betéteket, így elöl és hátul is annak ellenére, hogy egyszerűbb, sokkal ehetőbb a formaterv.
Hirdetés
Az alap One és One D kivitelek az eddig ismert leggyengébb motoroknál is szerényebb egységeket kapnak. A benzines, 136 lóerős háromhengeres itt csak 102 lóerőre, és 220 helyett csak 180 Nm nyomatékot ad. Ezzel a 100 km/h-ra gyorsulása is egy másodpercet romlott, 11,8 helyett 12,8 alatt éri el. A gázolajos One D 1,5-ös háromhengeres dízele 116 lóerős és 270 Nm nyomatékot nyújt, emellett fogyasztása is igencsak kedvező, a gyári adatok szerint csupán 4,3 liter 100 kilométerenként.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?