Frankfurtban debütál a verseny Opel Astra

Megjelentek az első látványtervek az Opel Astra TCR-ről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Opel az új Astra alapjaira építi azt a túraautót, melyet a TCR bajnokság versenyein láthatunk majd szerepelni.


A WTCC-nél lényegesen alacsonyabb költségvetésű sorozatnak számít a TCR kontinentális és nemzetközi bajnoksága. A TCR autókkal szerte a világon lehet versenyezni anélkül, hogy bármiféle módosításokat kelljen rajtuk eszközölni. Az Astra pályaautóját 2,0 literes turbómotor fogja hajtani, amely 330 lóerőre és 410 Nm-es forgatónyomatékra lesz képes.
Hirdetés

Már a látványtervek alapján is brutálisan hat a megjelenés. A szélesített karosszéria, a nagy első légbeömlők, a hátsó szárnyak, valamint a dupla kipufogók mind azt az érzést keltik, hogy valóban egy igazi versenyautóval van dolgunk. Az Opel Motorsport nem sokkal a Frankfurti Autószalonra időzített (szeptemberi) bemutató után, idén ősszel kezdi meg a prototípusok tesztelését.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?