Itt az utolsó alkalom szerezni egy vadiúj Jaguar E-Type-ot

Megmaradt karosszériákból épít E-Type Lightweight modelleket a Jaguar

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az E-Type legendás, de volt belőle egy kis sorozat, ami még többet ér. A megmaradt Lightweight kasztnikat most 51 év után felhasználják.


A Jaguar E-Type elsősorban stílusikon, nem annyira sportkocsi, mintsem GT, de tuningolt változatai sporteredményekkel is büszkélkedhetnek. 1961-ben jelent meg, körben tárcsafékekkel lassított, hátsó futóműve teljesen független, kompletten kivehető segédkeretbe ágyazott, a féktárcsák a rugózatlan tömeg csökkentése érdekében a differenciálmű mellett kaptak helyet a féltengelyeken. Motorja a már akkorra is kiforrottnak számító XK6 család 3,8, majd 1964-től 4,2 literese. A második széria 1968-ban jött, ezt a bura nélküli fényszóróiról, áthelyezett irányjelzőiről és hátsó lámpáiról lehet a legkönnyebben felismerni. Az 1971 és 1975 közötti hármas szériát pedig nagy hűtőmaszkjáról és V12-es 5,3 literes motorjairól. Mára ezek a sorozat legkevésbé értékes példányai, és bár valamit veszítettek a sportos jellegből, a személyes kedvenceim.
Hirdetés


Értékes viszont az a pár könnyített verzió, ami Lightweight néven készült 1963-64-ben a 3,8 literes motor 300 lóerő körülire felhúzott változatával. 18 darabosra tervezték a kis szériát, de 6 kocsit máig nem építettek meg. A Jaguar elhatározása szerint ezen most változtat, bejelentették, hogy megépítik a kocsikat. A vázszámokat nem használták fel a sorozathoz, így kínálkozik a lehetőség, hogy elkészítsék az E-Type legmenőbb változatának a reinkarnációját. Mai technikával, de az eredeti specifikáció szerint fogtak hozzá a munkához, az első kocsi nyárra lesz kész, és teljes egészében kézimunkával készül majd. AZ alublokkos motornak és a szintén alumíniumból készült karosszériaelemeknek köszönhetően a Lightweight változat 114 kilogrammal könnyebb a sztenderdnél. Versenycélra szánt autóhoz méltóan spártai beltér jár hozzá, és a külső krómozást is lehagyták róla a súlycsökkentés miatt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?