McLaren Sennával is száguldozhatsz az új Forzában

Megmutatták az első előzetest a Forza Horizon 4 játékból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Október másodikáig kell várni a Forza fanoknak, hogy a kezükbe vehessék a játéksorozat legújabb részét.


A Turn 10 Studios alkotását a legjobb autós játékok, sőt szimulátorok között tartják számon, habár az olyan kőkemény szimektől, mint az iRacing, azért elég messze jár. Az első Forza Horizon 2012-ben jelent meg, majd 2014-ben és 2016-ban követték az újabb epizódok. A negyedik részre őszig kell várni, ám az Electronic Entertainment Expo, közismertebb nevén az E3 során megmutatták az első előzetest Los Angelesben.
Hirdetés

A Forza Horizon érdekessége, hogy egy nyílt világú játék, magyarul oda mész benne, ahova akarsz, természetesen az adott keretek között. Tehát nem csak bizonyos versenypályákat kapsz, hanem egy óriási bebarangolható területet. A negyedik epizódban ez Nagy-Britannia vidékeit jelenti, ahol még a dinamikusan változó időjárás is nehezíti a virtuális sofőrök helyzetét. A különböző évszakoknak és napszakoknak megfelelően eshet az eső, hullhat a hó és ködbe borulhat a táj, ahol például a McLaren Sennával is száguldozhatnak a játékosok. Persze a szupersportautóval együtt összesen több mint 450 járművet ígérnek a fejlesztők, 100 különböző márka modellpalettájáról. Mivel a helyszín Nagy-Britannia, ezért a szigetország autóiparát állították középpontba a játék készítői. Az alábbi videó segítségével egy kis ízelítőt kaphatsz a játékból.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?