Erősebb háromhengeres motort kap az Opel Combo Life

Megnövelték az Opel Combo Life 1,2 literes motorjának teljesítményét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Opel Combo Life jelenlegi motorpalettáján 1,5 literes dízel, illetve 1,2 literes benzinmotor szerepel. Utóbbiból most erősebbet kap a családi autó.

A klasszikus furgonból kialakított egyterű receptet követő Opel Combo Life orrába új motor érkezik a PSA boszorkánykonyhájából. A kínálat csúcsára pozícionált motort kizárólag a nyolcfokozatú, automatikus sebességváltóval társítják, de nézzük mit tud erőben. A turbófeltöltéses, háromhengeres szerkezet teljesítménye 130 lóerő, forgatónyomatéka pedig 230 Nm, ami már 1750-es fordulatszámnál megérkezik. Gyorsulása ezzel a hajtáslánccal 12,3 másodperc, a végsebessége pedig 186 km/h.
Hirdetés
Az NEDC ciklus szerint 5,3 liter a vegyes fogyasztása 100 kilométeren, míg a szén-dioxid kibocsátása 121 g/km és természetesen a stop/start rendszer alapáras hozzá. Szintén alapárasak ezzel a motor-váltó kombóval a hat irányban állítható, deréktámaszos ülések, a kartámasz, a fűthető és multifunkciós kormánykerék bőrbe burkolva, valamint elöl a motoros ablakemelés, illetve a légkondi. Szintén az alapfelszereltség része a sávtartó segéd, a visszagurulásgátló, a táblafelismerő, a fáradtságérzékelő, a gyalogosfelismerő vészfék és a sebességtartó. Németországban ezzel a motorral 8,8 millió forintnak megfelelő euró az Opel Combo Life alapára, hazánkban pedig nem lehet tudni, mennyi lesz, hiszen most épp rendelési stop van erre a modellre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?