Dakart járt Toyota Hilux Lexus motorral eladó

Megtapasztalnád a Dakar Rally élményét, de nincs hozzá autód? Tessék, itt ez a Toyota Hilux!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Privát ralicsapatoknak ajánlják a hirdetés szerint ezt a hibátlan, versenykész gépet, amely könnyen és olcsón szervizelhető, már persze a profi motorsport áraihoz képest. Eredményei is vannak már gazdagon, ugyanis ez volt Antanas Juknevičius Dakar autója.

Antanas Juknevičius - aki ezt az autót korábban használta - kétszer navigátorként, hétszer pedig pilótaként teljesítette a Dakar Rally-t. Az utóbbi években ezt, az ötliteres Lexus sportmotorral szerelt Toyota Hiluxot használta, ami minden szükséges felszereléssel, hibátlan állapotban várja a következő gazdáját egy internetes hirdetés szerint.
Hirdetés
Mivel az autó versenyre kész, csak egy csapat kell, és már indulhatsz is vele a versenyeken. Viszont mielőtt bárki is elkezdené összecsődíteni a haverokat, ez bizony nem a nyírádi 24 órás derbi árkategóriája, a használt Hilux ára ugyanis átszámolva több mint 75 millió forint, ráadásul az autó vételára még csak a töredéke annak a vagyonnak, amit egy ilyen sporthoz el kell különítenünk. Juknevičius autója egy 2016-os fejlesztésű modell, ötödik éve versenyez tehát ugyanazzal a technikával a Dakar királykategóriájában, az átépített, benzinmotoros, összkerékhajtású járműveket tömörítő T1.1 géposztályban. Egy versenyautó esetében persze a kor mellékes, hiszen az összes fődarabot folyamatosan szervizelik és cserélik, így az autó kis túlzással örökéletű, már ha megvan hozzá a korábban említett elkülönített vagyon.
Hirdetés
Mindemellett érdemes megjegyezni, hogy a megbízhatót sem a kert végében álló félmillió kilométeres D4D Hilux értelmében kell venni, hiszen ennek a versenyautónak a megjelenésén kívül csak annyi köze van ahhoz a kompakt pickuphoz, hogy mindkettőt a Toyotánál fejlesztették. Ha valaki mégis azt hitte volna, hogy ez valaha mezei Hilux volt, azt tehát el kell, hogy keserítsem: a dél-afrikai Gazoo Racing készítette versenyautó acél szénszálas karosszériapaneljei alatt acél csőváz húzódik. A futómű rugóútja 28 centiméter, kerekenként két-két lengéscsillapítót találunk. A hitelesített biztonsági üzemanyagtartályba 500 liter benzin fér. Azért nem gázolaj, mert a konstruktőrök a Lexus F modellekből ismerős 5,0 literes, V8-as szívómotor megfelelően átalakított változatát építették az autóba, ráadásul a hátsó tengely elé. A sportmotor teljesítményét a maximális megbízhatóság érdekében 340 lóerőre vették vissza, csúcsnyomatéka pedig 560 Nm; mindez egy hatfokozatú szekvenciális sebességváltóval és összkerékhajtással is társul. Az autó múltja tehát dicső, az előélete pedig kiemelkedő, éppen ezért az, hogy a jövőben láthatjuk-e még a Dakaron, már leginkább csak a következő tulajon múlik majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?