Rémisztő adat: negyedmillió autón nincs kötelező biztosítás

Merész vállalkozás a biztosítás megspórolása, nem is lenne szabad

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A biztosítás, azaz a kockázat megosztása praktikus, legtöbbször választható lehetőség. Nem úgy az autók kötelezője, ám sokan - felelőtlenül - azt is meg kívánják spórolni.

Kockázatfelosztásról szól a biztosítás, hiszen a biztosítottak egyaránt fizetnek egy szerény összeget azért, hogy egy esetlegesen bekövetkező káresemény esetén ne kelljen nagy kárt elszenvedniük. Jellemzően választható, opcionális, ám létezik kötelezően megkötendő és fizetendő is, ilyen például a társadalombiztosítás vagy a gépjármű felelősség biztosítás. Utóbbi nem az autós számára fizet, hanem az általa okozott károkat téríti meg a károsultaknak. Mivel kötelező, a szerződés meglétét közúti ellenőrzéskor, okmányirodában vagy műszaki vizsgán is igazolni kell, ám amennyiben annak díját nem fizeti az autós, a biztosító – természetesen felszólítás után – felbonthatja és jellemzően fel is mondja a biztosítást.
Rémisztő, hogy a MABISZ harmadik negyedéves fedezetlenségi vizsgálatának adatai szerint a forgalomban lévő közel 4,2 millió járműből 256 ezerre nem él az előírt kötelező biztosítás. A több mint hat százaléknyi bliccelő nem csupán a fedezetlenségi díj és az elmaradt összeg egyösszegű befizetését kockáztatja, hanem ennél sokkal többet: egy általa okozott személyi sérüléses baleset akár élete végéig adósságba döntheti őt és családját.
Hirdetés
Noha a magyar gyakorlatban még átlagosan csupán másfél millió forintra rúg a személyi sérülések esetén kifizetett kártérítés, a fejlődő és ezért egyre drágábbá váló gyógyászati módszerek hatására folyamatosan közelítjük a nyugat-európai szintet, ahol nem ritka a 30-40 millió kárösszeg sem – figyelmeztet Petar Dobric, a Genertel nemzetközi és direkt értékesítésért felelős igazgatója. – Rengeteget kockáztat tehát az az autós, aki nem köti meg az idei kampányban már átlagosan havi ezer forintért megköthető kötelező biztosítást, amely ezt az anyagi kockázatot is átvállalja tőle.
Felmerül a kérdés, hogy élő biztosítás nélküli autóval ütközve a vétlen autós mennyire lesz kiszolgáltatva a károkozó fizetőképességének? Szerencsére semennyire, ilyen esetekre hozták ugyanis létre a MABISZ Kártalanítási Számláját, amely minden olyan káresemény esetén helytáll, amikor a vétkes fél nem rendelkezik kgfb-vel. Ő persze nem ússza meg ilyen könnyen, mivel nem csak a kártérítés teljes összegét, hanem a kapcsolódó egyéb költségeket is utólag meg kell térítenie a MABISZ számára, így aztán aligha érdemes az idei átkötési szezonban már éves szinten átlagosan 12 ezer forintra apadt kötelező biztosításon spórolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    Az én esetem:
    Kitoltam a motoromat a ház elé az utcára, hogy lemosom, meg felkészítem a télre. Épp egy barátommal az udvarban keresgettük a dolgainkat a karbantartáshoz, mikor puffanást hallottunk az utcáról. Egy szakadt kis robogóval felborították a cbr-emet. Nem hívtunk rendőrt mert személyi sérülés nem történt, és a károkozó mindent elismert. Érvényes, bár nem régi biztosítása volt. Gondoltam itt nincs probléma, kárszakértő jön, biztosító fizet… hát nem! most írom éppen a kárigényemről lemondó nyilatkozatomat, mivel rendőrségi, és későbbiekben bírósági útra akarja terelni a biztosító az ügyet, mert szerinte az smkp nem volt megfelelő műszaki állapotú, de mivel én igénylem a kártalanítást, én volnék az alperes. most őszintén, kinek van kedve 250-300,000 ft-nyi kártérítésért bíróságra járni 3 évig, és bekockáztatni, hogy a nyakába varrnak egy biztosítási csalást mellé. Nekem nem ér ennyit. viszont rettentően dühít, hogy becsülettel fizetjük a családi és céges járműveinkre (7db!) a kötelezőt, és egy ilyen pitiáner káresemény bekövetkeztekor pedig fizethetem zsebből a javítást, és egyezkedhetek a károkozóval, hogy a minimál béréből, havi 5000 ft-onként száljon be a javításba… és akkor most ki is járt jól, hogy mind 2 járművön volt érvényes kgfb…
    Egy két pillanatra nekem is megfordult a fejemben, hogy b_szok fizetni…
    Természetesen ez nem fog bekövetkezni, de azért elgondolkodtató.
    Még egy gondolat: barátom 2 hónapig járt érvényes kgfb nélkül, úgy hogy a kezében volt az aláírt szerződés, és a befizetést igazoló vény, csak valaki az allianznál elfelejtette kötvényesíteni, és amikor fény derült a hibára, nem megoldották, hanem kötöttek neki egy teljesen új szerződést, kérdem én, ilyenkor mi van a fedezetlenségi díjjal? mi van az ezen időszakban okozott kárral? ő volt a mocskos csaló, mert biztosítás nélkül járt??? ennyit a kgfb-ről nem szoktam ilyet írni fórumon, de bekaphatja mind, de hogy az allianz közelébe nem megyek többet, az is biztos

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    Hogy a lenyegre is valaszoljak:
    Ha karokozonak nincs kotelezoje azt te a helyszinen nem fogod megtudni. Az illeto mutat majd neked egy lejart vagy hamisitott kotvenyt es a fals adatokkal szepen kitoltitek a betetlapot. Az en esetemben az intezkedo rendort is sikerult megvezetni, csak utolag derult ki hogy a karokozonak sosem volt szerzodese annal a biztositonal amit beirt a betetlapra. Azt se higgye el senki hogy csak szar autokkal jarnak kotelezo nelkul. Kulfoldi rendszam, kulfoldi vagy kettos magyar allampolgar, ceges auto, ezek mind rossz elojelek.

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    Regen amikor meg kozvetlenul kellett mennem a biztositohoz karfelmeresre volt olyan hogy a karfelvevo beprobalkozott azzal, hogy szerinte nem is ugy tortent a baleset ahogy a betetlapra volt irva. Ma mar mindenkinel keznel van egy kameras mobil, szerintem ha osszetornek nem art ha ott helyben mindent lefotozni. Utolag sok mindent le lehet tagadni, es ha el is ismeri a karokozo a felelosseget, lehet hogy a biztositoja megprobal majd kibujni a fizetes alol.

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    Kedves tbiudl! A Ptk. azt mondja, hogy a károkozó köteles a kárt megtéríteni. Mivel azt nem írja, hogy mikor, ezért úgy kell értelmezni, hogy azonnal. Mit jelent ez? A káresemény és a kárkifizetés közötti napokra a biztosítónak kamatot kell fizetni. Kell, vagy kellene, mert önként ezt nem teszik meg. Azonban, ha írásban igényled, akkor ki fogja fizetni. Egy ügyfelemnek a MABISZ egy év múlva előbb a kártérítést, majd pár napra rá a kamatokat is fizette. Ha nem akar fizetni a biztosító, akkor javaslom a békéltető testületet, vagy a fogyasztóvédelmet vegye igénybe mindenki. Csak az ügyfelek tudják rávenni a biztosítókat, hogy rendesen szolgáltassanak. Egy biztosítási alkusz is segíthet.

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    ,,nem csoda ha sokan nem is tudják hogy nincs kötelezőjük. ”
    Ez most komoly, vagy vicc??? Sokan úgy járnak kötelező nélkül, hogy a vételt be sem jelentik az okmányirodába, sőt, a legújabb, hogy egyes ,,rétegek” hajléktalan, vagy megszűnt cég nevére vesznek autót. Régebbi munkám által még olyannal is találkoztam, hogy két azonos típusú, azonos 1-1 db rendszámmal ellátott autó ment egymás után… Bár mikor találkoztunk rövid úton menekülőre fogták…
    Nem mondom, hogy nincs olyan, hogy megszüntették, és nem értesítik a kuncsaftot, de 99%-a a biztosítással nem rendelkezőknek szántszándékkal nem fizet!! Nemrégiben két alkalommal is előfordult, hogy összetörték ismerősöm autóját, majd azzal a lendülettel el is hajtottak.
    Velem előfordult olyan, hogy a[u] mentőt!!![/u] összetörte az ember úgy, hogy nem volt kötelezője, és az utánfutó amit húzott műszaki nélkül futott!!! És bíróságra megy, mert sokba került a mentőautó javítása???? Hol élünk??? Hol a felelősség érzet, a jog- és a közlekedő társak tisztelete (gondolok itt akár a gyalogosokra akár a bringásokra, vagy a motorosokra), és a félsz, hogy megbüntet a yard??? Példás büntetés kéne, bevezetni az angol intézkedési rendet, azonnal elkobozni az autóját, hogy megtanulja egy életre, felelősséggel tartozik!!! Majd ha leülte és kifizette a büntit, akkor indulhat előröl a közlekedésben!
    (Bár ha rajtam múlna, bevezetnék egy alapfokú PAV vizsgát is mindenkire, nem csak orvosi vizsgálattal autók közé engedni bárkit. Olcsóbbá tenni, mint a külön orvosi vizsgát, de 3-5 évente kötelezni az alapszintű reflexvizsgálatokra…)

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    Nekem volt olyan balesetem, amikor a károkozónak mindene rendben volt, de a rendőrség meg a biztosító addig húzta halasztotta, hogy majd’ másfél év után láttam belőle pénzt. Nekem volt CASCO-m, még szerencse, mert a kötelezőre már TK-ra vették volna. De így nekem sokkal többe került, mint a károkozónak. Ő megúszta 50e Ft-tal és fél éves eltiltással, nekem az utánajárás, telefonálgatás, meg a ki nem fizetett összegek, amit a biztosító nem talált jogosnak (fizetéskiesés a betegállomány miatt, az avultatás, meg amennyivel a GFB kevesebbet fizetett volna, mint a CASCO) 150-200ezer forintoma került.
    Úgyhogy, ha valaki nekem kárt okoz, akinek nem lesz kötelezője, az vagy helyben fizet, vagy helyben ütöm agyon! 🙂

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    Bármennyire is hihetelennek tűnik, de a KGFB törvény azt mondja, hogy a gépjármű üzembentartójának kötelező megkötnie és díjfizetéssel fenntartania a kötelező biztosítást. Nem a biztosítónak kötelező, hanem az üzembentartónak! Figyelni kell rá. Arra is figyelnek az üzembentartók, hogy ne fogyjon ki az üzemanyag, mert anélkül nem megy. Hát figyelni kell a kötelező biztosításra is. Már átlagban kevesebbe kerül évente, mit egy fél tank üzemanyag. Mit lehet ezen spórolni? Szolgáltatás szempontjából azt kellene bevezetni, mint 2013.01.01.-től Romániában is teszik, azaz a saját biztosítóhoz kell fordulni kárrendezéshez. A két biztosító pedig utána elszámolna. [url]www.biztositas.ma[/url]

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    Amíg egyes biztosítók jogalap nélkül, mindenféle értesítést mellőzve felmondhatnak egy biztosítást, addig nem csoda ha sokan nem is tudják hogy nincs kötelezőjük.

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    Megszívhatja akkor is, ha rendben van a károkozó biztosítása, csak véletlenül, külföldi az illető. 60 nap kellett a biztosítónak ahhoz, hogy kiderítse, hogy a károkozó biztosítása rendben van. Mindezt azok után, hogy a káresemény után, egyből a vétkes fél biztosítójához mentünk és ott, mindent rendben találtak és papírt is adtak róla. Az baleset Romániában történt, a kárrendezésre itthon került sor.

  • 2017.10.30. at 09:26
    Permalink

    “Felmerül a kérdés, hogy élő biztosítás nélküli autóval ütközve a vétlen autós mennyire lesz kiszolgáltatva a károkozó fizetőképességének? Szerencsére semennyire, ilyen esetekre hozták ugyanis létre a MABISZ Kártalanítási Számláját, amely minden olyan káresemény esetén helytáll, amikor a vétkes fél nem rendelkezik kgfb-vel.”

    Nekem okozott mar kart kotelezo nelkul kozlekedo autos. Szivessegi karfelmeres utan bo egy evvel fizetette ki a karom a mabisz. Akinek nincs cascoja vagy felretett penze a javitas hosszu idore torteno megelolegezesehez, az bizony megszivja.

Vélemény, hozzászólás?