Megoldódhat a villanyautók ultra gyors töltése

Mérföldkő az elektromos autózásban: 5 perc töltéssel közel 500 kilométeres hatótáv

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Áttörés következhet be a villanyautózás világában. Úgy tűnik, hogy hamarosan 5 percnyi töltés után közel 500 km-t is megtehetünk majd. Az új technológiát nemrégiben mutatták be.


Az elektromos autózás jó dolog, viszont elterjedésének leginkább két dolog szab határt manapság. A hatótáv és az újratöltés ideje. Előbbit tekintve már egyre inkább érkeznek a közel 500 km hatótávú modellek, a gyorstöltés pedig a több órás folyamatot fél órára redukálhatja. Természetesen ez autó- és töltőtípus függő, idehaza pedig még nincs kiterjedt villámtöltő-hálózat. Most egy új technológia úgy tűnik, hogy megoldja a problémákat.
Hirdetés

A StoreDot nemrégiben mutatta be újdonságát, amely ultragyors töltést tenne lehetővé egy új fejlesztésű akkumulátor-pakknak. A FlashBattery névre keresztelt akkumulátorok 40 modulból épülnek fel, amelyek nanotechnológiás és organikus anyagok felhasználásával készül. A lítium-ionos akkuknál alkalmazott grafitot kihagyták, mivel ez a töltési folyamatot lassítja. Mindezeknek köszönhetően lehetővé válik, hogy 5 perc alatt akár egy 480 km-es hatótávra elegendő akkumulátort feltöltsünk. A fejlesztő cég elmondása szerint akár már 2020-ban sorozatgyártásba kerülhetnek az új akkupakkok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    [i]“Erről tudnak ott Pakson is vagy az MVM-nél? Szerintük 90-on megy csak… Bár lehet az MVM ír nyilván hülyeségeket a honlapján, meg a Paksi erőmű beszámolói hazudnak…”[/i]

    Azt a lehetőséget kifelejtetted, hogy Te hazudsz. 🙂 Mondjuk az jól látható, hogy lövésed sincs a kérdésről és azt sem tudod mi az alaperőmű fogalma és mire való. Csak idióták hajtanának alaperőművet folyamatosan teljes terhelés alatt. Mondjuk ilyenek vannak az MVM-ben is, de szerencsére nem csak rajtuk múlik a dolog.
    Természetesen megint elfelejtetted bármilyen hivatkozással alátámasztani az állításodat, de még pótolhatod.
    Addig pedig lesd meg az országos atomenegriahivatal oldalát, ahol tájékozódhatsz Paks pillanatnyi üzemi állapotáról:

    http://www.haea.gov.hu/web/v3/OAHportal.nsf/web?OpenAgent&article=paksnpp

    amikor megnéztem (2017-05-29 17:56) ez volt helyzet:

    1. blokk: 500 MW 100%
    2. blokk: 506 MW 101,2%
    3. blokk: 497 MW 99,4%
    4. blokk: 488 MW 97,6%

    Ez mindösszesen 99,55%-ot jelent.

    [i]“Húha, vannak itt ám gondok rendesen. Az atom hatásfokához beleszámoltad a hasadóanyagok semlegesítéséhez szükséges energiát? Csak szólok, hogy azzal együtt még a benzinét sem éri el…”[/i]

    Akármeddig is élek, soha nem fogom megérteni, hogy mi a jó abban, hogy az ilyenek mint pl. te akik totálisan hülyék az adott témában és még az alapok alapjainak alapjaival sincsenek tisztában, ennek ellenére idejönnek, behányják az egetverő baromságaikat és mindenki számára minden kétséget kizáróan betonhülyét csinálnak magukból.
    A hasadóanyagok semlegesítéséhez szükséges energia? LOL! 🙂 Miről beszélsz te szerencsétlen? Az elfogyasztott benzin+gázolaj kémia energiáját és Paks megtermelt villamos energiáját hasonlítottam össze és a belsőégésű meg az elekromos jármű hatásfokáról beszéltem. Semmi köze az egészhez se a hasadó anyagoknak se a kőolaj finomításnak, a nettó energiákról volt szó! B+ nem csak azt nem érted amit a másik ír, hanem azt sem amit saját magad. LOL! 🙂
    Ülj le kisfiam, elégtelen alá.

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    [i]2. Paks jelen kiépítésében évente max. 17.52 TWh-t tud termelni. Tekintve hogy alaperőmű, amúgy is állandóan 100 %-on megy.[/i]

    Erről tudnak ott Pakson is vagy az MVM-nél? Szerintük 90-on megy csak… Bár lehet az MVM ír nyilván hülyeségeket a honlapján, meg a Paksi erőmű beszámolói hazudnak…

    [i]3. Ha minden benzines meg gázolajos jármű elektromos lenne, a hatásfok különbség miatt fele-negyedannyi energia elegendő lenne áramból mint szénhidrogénekből, úgyhogy ehhez még egy plusz Paks sem kellene nemhogy kettő.[/i]

    Húha, vannak itt ám gondok rendesen. Az atom hatásfokához beleszámoltad a hasadóanyagok semlegesítéséhez szükséges energiát? Csak szólok, hogy azzal együtt még a benzinét sem éri el…

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    Akkor ez a 3. giga pofára esésed amit bemutattál a témában. Ebben sincs semmilyen “rengeteg mérgező anyag”-ról sem szó, de másról sem nagyon. Ezzel a “kimutatás”-al még a seggedet sem lehet kitörölni annyira nincs benne semmi konkrétum csak üres mellédumálás. Egy ilyen igénytelen trágyával amit 2 pofára esés után harmadjára ki tudtál szenvedni magadból még középiskolában is úgy rúgják ki az illetőt hogy a lába sem éri a földet (persze ezt te nem tudhatod, mivel soha nem tudtál bekerülni még ilyen helyre sem 🙂

    Elhiszem, hogy nálatok a zárt osztályon a grafit is halálosan mérgező anyag a bányászata meg pláne. LOL! 🙂

    [i]“NEM lehet újra felhasznosítani az akksikat autókba, csak másodrendű egységekbe.”[/i]

    LOL! 🙂 Tudtam én, hogy van benned még trágya. Ezzel az aranyköpéssel brutális előnnyel indulhatsz az idei kreténbajnokságon, méghozzá annyira, hogy tulajdonképpen nem is nagyon hagysz esélyt a többieknek a győzelemre. ROFLMAO! 🙂

    Rajta bohóc, pörögj még! Hozom a pattogatott kukit. Tudsz te még lejjebb is menni ha összeszeded magad. 😉

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    Kellően vastag kábel kell hozzá.

    Amikor még egy villanyautó se volt akkor is volt “fogyasztási adó” az áramon, ÁFÁ-nak hívják, úgyhogy a kormány semmi ilyennel sem fog tudni jönni.

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    1. Az autó végsebessége továbbra is véges marad.
    2. Az akksik hatása az emberi szervezetre kifejezetten rossz ha megeszed azokat (de ez a veszély csak a Bezzenev szintű degeneráltakat, érinti értelmes ember ugyanis nem kezd neki akkumulátort fogyasztani). Minden más esetben semmilyen hatást sem gyakorolnak a szervezetre.

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    Mindennel sokszorosan bebukott holiday, hogyhogy felúsztál az emésztő aljáról egy talppuszira? Jól időzíts, nehogy megint telibe kapd a cuccot ahogy szoktad! LOL! 😉

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    Ritkán szoktam hibázni, de velem is előfordul. Most beismerem hibáztam, ezek után már világosan látszik, hogy teljesen kizárt, hogy elérd a korábban megelőgezett 40-es IQ-t, legfeljebb a felét tudod produkálni, de ez is csak egy nagyon jóindulatú felső becslés. 😉

    Miután a szokásos gigantikus pofáraesésedet bemutattad a conclude.hu-s trágyával amit tövig benyeltél bár fogalmad sincs hogy mik is voltak oda leírva, megbízható idiótaként felbuzdulva a kivert fogsorodon most egy guardian-on cikkel sikerült tökön lőnöd magad. Szóval theguardian? LOL! A következő körben mivel fogsz ez alá lőni, a blikk.hu-val vagy a napiszar.hu-val amin eddigi nyomorult életedben szocializálódtál? ROLFLMAO! =) De még ebben a cikkben sincs egyetlen árva megveszekedett szó sem a “rengeteg mérgező anyag” című agyhalott rémálmodozásodról.
    Jól látszik, hogy te a “hummer zőődebb mint a Prius” szintű faszlámák csapatát erősíted, azok képesek ilyen produkcuióra, hogy semmit nem képesek felfogni az egy dögledező agysejtjükkel, de ha mégis, akkor halál pontosan az ellenkezőjét értik bele mint amit az jelent. LOL! 🙂

    Eddig – csak itt – kettőből 2x szántotta végig a pofid az aszfaltot és buktál bele a “rengeteg mérgező anyag” című baromságodba, de hogy érdekesebb legyen a dolog lekeverek még egy óriási sallert a tök fejedre hátha felpörögsz és szórakoztatsz még minket egy-két újabb mega-pofáraeséssel. LOL! 🙂
    Leülhetsz, elégtelen alá.

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    Mert csak bohóckodni tud, f4szkivan vele 😀 és még itt is van egy Ohioi egyetem kimutatása (2 forrás megjelőléssel) [url]https://u.osu.edu/2367group3/environmental-concerns/effects-of-mining-lithium/[/url]

    és akkor a grafit bányászatról nem is beszéltünk, ami szintén kell az akksikhoz és szintén komolyabb szennyezéssel jár. emellett nem szabad elfelejteni azt sem, hogy NEM lehet újra felhasznosítani az akksikat autókba, csak másodrendű egységekbe. Szóval itt is rengeteg csúsztatás van, hogy jaj ! újra tudják hasznosítani a litiumot ja ! persze,persze csak nem tudják kivonni 100%-osan és nem felel meg a minőségi ellenörzéseken a kivont (már amennyit kitudnak) litium ! ennyit meg az újrahasznosításról.
    ettől függetlenül sajnálatos ez, nem tud elszakadni az ember a fosszilistől, majd ha elfogy, akkor lesznek doller-csilliárdos fejlesztések alternatív hajtás terén.

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    Én meg arra lennék kíváncsi, hogy ha 5 perc alatt belenyomja az 500 km-re elegendő energiát, ahhoz milyen vastag kábel kell? Lehet, hogy a mostani kutak benzincsöveinél is vastagabb. És ha lesz ilyen, akkor a mostani korai elektromos autók nagyon gyorsan el fognak értéktelenedni.
    És ha elég sok lesz a villanyautó, akkor jön majd a kormány a fogyasztási adóval, de ezt már kitárgyaltuk korábban.

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    A vég sebességet nem befolyásolja a töltés gyorsasága (az akku élettartamát már inkább).
    Ha az aksit megeszi az ember, rendkívül káros hatással van a szervezetére, egyébként nincs különösebb hatással rá. 🙂

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    Istenem, ha nem lennél retardált nem röhögnék :D:D:D:D:D …angolul nyilván nem tudsz, mert látom nem találtad meg a forrást, ami azért nem kamu még, ha a fordítás nem is 100%-os 😉 de azért bedobok neked egy guardian posztot is (bár nyilván hülyének fölösleges az infó)
    [url]https://www.theguardian.com/vital-signs/2015/jun/10/tesla-batteries-environment-lithium-elon-musk-powerwall[/url] és erre még van US EPA resarch is, hogy mik az impactek. Mi lenne, ha végre sikerülne egy forrást összeszedned, hogy ultragigazöld a folyamat és semmit nem károsít te szerencsétlen hülye, ahelyett, hogy dől a szar a szádból? nah? menni fog nyomorék? :D:D:D:D

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    “Remek” forrás, 40 IQ alatt akár még jól is hangozhat az a sok baromság ami oda le van írva, valószínű ezért uigrotál rá mint gyöngytyúk a takonyra. Aszongya:

    [i]“…úgy nő az azok akkumulátorát alkotó, különleges áramtermelő képességű lítiumok iránti kereslet”[/i]

    Igen, idiótáéknál a lítium az termeli az áramot, esetleg ha nem is mindegyik de a “különleges” lítium az viszont rohadtul! LOL! 🙂

    [i]“A lítium hiába tisztán zöld energia…”[/i]

    A hozzád hasonló agyhalottak ebből végre megtudhatták a nagy titkot, hogy a lítium nem csak termelni képes az áramot, hanem egyenesen ő maga a tisztán zöld energia! ROFLMAO! 😀

    [i]“A bányaterületen belüli és a feldolgozó üzemhez történő anyagszállításhoz használt teherautók szennyezik a levegőt.”[/i]

    Igen, nálatok kreténiában ez a felállás, a koromdízeles teherautók szennyezik a levegőt, de különösen ha lítiumot szállítanak, viszont ha mást, akkor nem érdekes. LOL! =)

    De még ebben az abszolút idióta által összegányolt és idiótáknak szánt tákolmányban sem szerepelt a “rengeteg mérgező anyag” a lítium bányászattal összefüggésben, úgyhogy a rakás trágyára még megpróbáltál rádobni egy plusz ganéhalmot, de ebbe is belebuktál. A te képességeiddel mondjuk nem csoda, téged nem hogy a sánta de a láb nélküli kutyánál is hamarabb utol lehet érni. 😉
    Leülhetsz elégtelen.

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    szép próbálkozás, remélem azért egyszer sikerül neked is egy értelmes gondolatot megfogalmaznod. én azért szorítok ! (nem bántom a fogyikat).

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    na már csak te hiányzotál, megjött a sötétség :D:D:D:D:D

    [url]http://www.conclude.hu/aranypiaci-hirek/884-litium-mint-zoeld-energia-lehetseg-de-veszely-is-egyben.html[/url]

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    [i]“Mert szerinted egyébként, ha minden házba ilyen akksikat dobálnak majd, meg tele lesz napelemmel, plusz ha az összes kocsi elektromos lesz, akkor biztos vagyok benne, h mégjobban szétfogjuk qrni a környezetet, tájékozódj a litium bányászatáról meg elkészítéséről (a bányák körül, hogy alakul az élet)…és ugye még minimálba van ez az elektromos örület.”[/i]

    Neked teljesen nyilvánvalóan a lehető leghalványabb lövésed sincs se a lítium bányászatáról, se az akkumulátorokról se az elektromos járművekről. Nem másnak kell ajánlani a tájékozódást a témában, hanem neked kellene az alapok alapjaival tisztába kerülnöd először mielőtt idehányod a hülyeségeidet.

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    [i]“ha a mostani benzin/gázolaj fogyasztásunkat elektromos energiából szeretnénk fedezni, akkor a mostani mellé még két paks kéne, és mindhárom automerőműnek végig 100%-on kéne pörögnie”[/i]

    Ez így ebben a formában hülyeség.

    1. 2016-ban 1,3 milliárd liter benzin és 2 milliárd liter gázolaj fogyott Magyarországon. Ez együtt kb. 35 TWh energiát képvisel.
    2. Paks jelen kiépítésében évente max. 17.52 TWh-t tud termelni. Tekintve hogy alaperőmű, amúgy is állandóan 100 %-on megy.
    3. Ha minden benzines meg gázolajos jármű elektromos lenne, a hatásfok különbség miatt fele-negyedannyi energia elegendő lenne áramból mint szénhidrogénekből, úgyhogy ehhez még egy plusz Paks sem kellene nemhogy kettő.

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    [i]“Az akksik (főleg a litium) bányászatakor és -hoz rengeteg mérgező anyag szabadul fel és a víz ellátását is tönkreteszi a területnek.”[/i]

    Ezeket az egetverő baromságokat saját magad találod ki, vagy korrepetálnak is belőle?

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    Nem neked szólt, persze te is írhatsz rá, nincs ez kizárva. Az a hatékonyság még mindig nem túl nagy cucc amugy. Tudod jobb lenne, ha nem az egész házat kellene bevonni vele, ez azt jelentené, hogy kevesebb mérgező anyag kerülne a környezetbe, több víz maradna a bányászat miatt. Mert szerinted egyébként, ha minden házba ilyen akksikat dobálnak majd, meg tele lesz napelemmel, plusz ha az összes kocsi elektromos lesz, akkor biztos vagyok benne, h mégjobban szétfogjuk qrni a környezetet, tájékozódj a litium bányászatáról meg elkészítéséről (a bányák körül, hogy alakul az élet)…és ugye még minimálba van ez az elektromos örület.
    A litiumot ki kellene hagyni, kevésbé szennyező és jobban újrahasznosítható dolog kellene helyette, a napelem magába nem rossz, de a hatékonysága lehetne 50% körül, az már úgy jobb lenne, egy nem mérgező akksival….de ha a fenti dolgokat erőltetik mégis, akkor tényleg integethetünk már most a Földnek, vagyis a Földnek nem, csak magunknak.

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    FYI, ha a mostani benzin/gázolaj fogyasztásunkat elektromos energiából szeretnénk fedezni, akkor a mostani mellé még két paks kéne, és mindhárom automerőműnek végig 100%-on kéne pörögnie. Nem véletlen, hogy nem ebbe az irányba halad a világ…

    Btw, próbálj már meg otthonra kérni Tesla-hoz egy normális charger-hez áramot. ÉMÁSZ még most is letérdel, ha családi házhoz akarsz kérni 72A-t, pedig azt ma már röhögve megeteted csúcsban, ha éppen van pár nagyfogyasztód… És nem bírják megcsinálni, mert a hálózatuk(!) nem alkalmas hozzá. El tudod képzelni mennyibe kerülne felhúzni egy olyan hálózatot országos szinten, ami a mostani fogyasztás kétszeresét/háromszorosát elvinné? Mondjuk mészáros majd biztos értene ehhez is, aztán pár halott után meg kussolnak, mint a világítással…

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    [i]ebbe be avatnál minket? nem tartom magam lemaradottnak, de erről úgy tűnik nagyon lemaradtam.[/i]

    Bár nem nekem szólt a kérdés, de: jelenleg 45% környékén járnak a cellák kutatásban, még japánban már kaphatóak olyan panelek, ahol 27%-os a hatékonyság. Btw, a hatékonyság nagyjából teljesen századrangú kérdés a napelemnél, a lényeg a megtérülési idő. Emiatt jó ideje már a CTO számít, s mostanában arra mozdul az ipar, hogy a tetőcserépet(!) helyettesíti a napelem. Jelenleg ilyesmit már a Tesla is csinál és szinte az összes cserépgyártó kínál vagy rész vagy teljes(!) tetőként. Új építésnél gyakorlatilag már nem is kérdés, hogy ilyen kerüljön fel a napos országokban (mi is ide tartozunk). (Nyilván itt kivétel az eladásra épült házak ugye…)

    Háznyi akksi? A Tesla új Powerwall-ja (mint felkapott ilyen cucc, de ezer más cég gyárt ilyet) kemény 0.75m^2-nyi helyet kér és 15 centi vastag. Egy cirkó ennél több m^3. Ráadásul röpke 13kWh-t tárol, ami itthon pl. bőven elég jó nagy családi háznak is klímával. Ezt meg töltöd a tetődről és kész. Megtérülési idő új építésnél még az USA nevetségesen olcsó tető és áram árai mellett is már ennek a javára dönt…

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    erre a cikkre azt tudom mondani, h minden évben bedobnak ilyent, 2016-ban 2018-ra volt datálva a szuper bio akksi sorozatgyártása…gondolom jövőre majd 2022-ben lesz és így tovább…de megjelenni sosem fog :D:D:D:D

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    ” Mert már feltalálták a napenergia hasznosítását”

    ebbe be avatnál minket? nem tartom magam lemaradottnak, de erről úgy tűnik nagyon lemaradtam. 20%- körüli hatásfokról tudok a napelemekkel kapcsolatban, plusz az eltárolása sem megoldott még. Az akksik (főleg a litium) bányászatakor és -hoz rengeteg mérgező anyag szabadul fel és a víz ellátását is tönkreteszi a területnek. Szóval, tudsz dobni egy hivatalos linket erről? gondolom akkor a hatásfok valahol már 100% körül lehet, plusz nem háznyi akksikban és nem litiumosban tárolják el stb. izgatott lettem 😀

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    Tényleg nem kellenek az atomerőművek, még ha egy háztartás villamosenergia felhasználása a többszörösére növekedne is. Mert már feltalálták a napenergia hasznosítását. Többek között. De mégis mitől nőne a háztartás energiafelhasználása, amikor rohamosan épp csökken?

  • 2017.10.27. at 18:26
    Permalink

    De bizony kell. Ha le akarjuk cserélni az olajat és a gázt akkor elkerülhetetlen. Illetve a napelemeknél kell egy nagy áttörés hogy a napenergiát valóban hasznosítani lehessen.

Vélemény, hozzászólás?