Több millióért kelt el James Bond eredeti Aston Martinja

Milliókat hoztak a híres Aston Martinok a gyártó számára

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Monterey Car Week első napján tartott aukción több millió dollár értékben keltek el a klasszikus és híres Aston Martinok.

A híres aukciós ház, az RM Sotheby's szervezett egy tematikus aukciós estet, melynek stílusosan az „Egy este az Aston Martinnal” címet adta. Nem másról volt itt szó, mint a gyártó tulajdonában lévő klasszikus járművek aukciójáról.
Hirdetés

Elmondható, hogy sem a brit márka, sem az aukciós ház nem kalkulált rosszul: a világ minden tájáról érkeztek érdeklődök, hogy lecsaphassanak a leginkább vágyott modellre. A végösszeg pedig bőven 10 millió dollár fölött ért véget.
Tény s való, hogy az este legkiemelkedőbb tétele az az 1965-ös Aston Marton DB5 volt, amit a Thunderball-ban, a Sir Sean Connery által életre keltett James Bond is meghajtott néhányszor. Az előzetes várakozások alapján valahová 4.000.000 és 6.000.000 dollár közé várták a legmagasabb ajánlatot, de a végeredmény még ezt is felülmúlta: a DB5 végül 6.385.000 dollárért kelt el.
Ezzel az Aston Martin DB5 új rekordot állított fel, mint a legértékesebb elárverezett DB5 – bár ez a körülötte lévő James Bond hype okán annyira talán nem meglepő. Mindazonáltal arra viszont tényleg nem számított senki, hogy az Aston Martin DB5 Shooting Brake is ennyire jól fog szerepelni: ez a jármű 1.765.000 dolláros vételárával az est másik fénypontjává lépett elő.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?