Frissült az Alfa Romeo Giulia és a Stelvio is!

Modernizálták és piros műszerfal is készült az Alfa két sztármodelljéhez

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elérkezett végre a pillanat, amikor az Alfa Romeo két legújabb modellje megkapja a várt fejlesztéseket. A Giulia és a Stelvio egyidőben frissült.


Fontos bemutatót tartottak Kínában, méghozzá az olaszok. Az Alfa Romeo mutatta meg a Giulia és a Stelvio átdolgozott változatát, amiről elsőre úgy tűnik, azokon a területeken javult, ahol gyengének éreztük. Első körben persze érdemes a dizájnújításokról beszélni, ami a hivatalos információk alapján első ránézésre kimerül két új hátsó lökhárítóban. Nincs ezzel gond, a két Alfa formájával sosem volt probléma, ugyanakkor a bi-xenon fényszórók helyére vártunk ledeseket, ezekről egyelőre nem tudni, hogy megkapta-e. Sokkal fontosabb és látványosabb újítások történtek a beltérben: látvány, de főleg minőség terén fejlődtek.
Hirdetés

A két kiállított modell belseje passzol a fényezéshez és már nem csak a bőrkárpit piros. A műszerfal alsó részét és a középkonzolt is piros műanyagból öntötték, ami különleges fűszert ad az utastérnek. Változott a kormány, első ránézésre vastagabb lett, mint volt, de várjuk ki a végét. A 8,8 colos multimédiás rendszert teljesen kicserélték, az új szoftver mellé új kezelőszervet is kapott, ami már ránézésre is minőségibbnek tűnik, mint amit elsőre kaptak. Új a váltó kapcsoló és annak környéke is, a bőrbe varrt irányváltó kap sokkal jobban illik az új Alfákhoz, a tövében pedig szolidan elrejtettek egy kis olasz zászlót is. A kínai piacon csak a 2,0 literes turbós benzinmotorral kínálják a két modellt - 200 és 280 lóerős kivitelben, csak nyolcfokozatú automata váltóval. A két friss modell globális premierjét a Los Angeles-i Autószalonra időzítették, így több részletet majd november 18-án fogunk megtudni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.11.13. at 13:58
    Permalink

    Semmi sem valtozott, javitsatok az egesz cikket.
    A muszerfal alja eddig is piros volt, a kardanboxot es a muszerfalat osszekoto elem pedig a Stelvioban eddig is piros volt a Giuliaban pedig tovabbra is az.

    Arrol nem irtatok, hogy mostantol erintokepernyos a rendszer, megjelent az osszes eddig hianyzo vezetestamogato rendszer is.
    Hatso lampak ujak es LEDesek vegre.

Vélemény, hozzászólás?