10 lóerőt izmosodott az új Honda Civic Type R

Most először Amerika is kap az új Civic Type R-ből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alig volt piacon az előd, máris itt a tizedik generációs Civic Type R változata. Hozzánk már 320 lóerővel érkezik, Amerika most kap először.


Végre teljes pompájában mutatkozik a vadiúj Honda Civic Type R. A japán hot hatch elődje mindössze két éve mutatkozott be, akkor 310 lóerővel, és elsőkerék-hajtása ellenére is hihetetlen menettulajdonságokkal. A tizedik generáció vadítása ugyanazt a 2,0 literes négyhengeres turbóst hozza, mint a WTCC-ben sikereket elérő előd, ám bizonyos források szerint 10 lóerővel erősebb, tehát 320 lóerős lesz a vadiúj Type R. A 410 Nm nyomatékérték megmarad. Az más kérdés, hogy vajon nehezebb lesz-e az új generáció. Az amerikai modell, mint először Amerikában forgalmazott Type R, mindössze 306 lóerős lesz.
Természetesen másban is fejlődött az új Civic Type R: torziós merevsége 38%-kal javult, az újrahangolt MacPherson első és multi-link hátsó futóművel megpróbálták minimalizálni az alulkormányzottságot - ha már maradtak az elsőkerék-hajtásnál. Erejét egy 6 fokozatú kézi váltón keresztül adja le, ami kapcsoláskor a fordulatszám megdobásával gondoskodik a sportos gangolásokról. A Sport és +R módokon kívül újként csatlakozik a Comfort, ami ha épp nem pályázunk vagy épp nincs kedvünk csapatni, akkor puhít az adaptív lengéscsillapítókon, valamint a kormánymű, a váltásérzet és a gázreakció áthangolásával teszi kényelmesebbé az utazást.
Hirdetés
Azért a japános tuning külső nem maradt el a tizedik generáció Type R-jéről sem. A temérdek légterelő és a méretes hátsó szárny komoly stabilitást ad a Civic hot hatch számára. Gyártását nyáron kezdik a Honda swindoni üzemében, ahol a korábbi modellek is készültek, míg turbós motorját Amerikában gyártják majd, így igazán megérdemli az Egyesült Államok is a saját adagját.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 20:53
    Permalink

    alsó toldatokat leszeded, kipufogót én kivinném 2 szélére, így 2 darab lenne a két szélén meg a szárnyat levenni és kész. mondjuk szomorú, hogy ezt kellene csinálni egy új autóval, de úgy igen, jól nézne ki.

    motorikusan a hondák a SZÍVÓ motorban voltak jók, hosszútávú tapasztalat nincs új generációs turbósról az esetükben én a fajsúlyos kijelentésekkel még várnék, de lehet elég lenne guglizni egyet, mert már azért vannak turbós ctr-ek tulajdonosoknál pár éve.
    ha nincs automata keringetés, akkor hajtás utáni gyors leállítás itt is szét tudja szedni a technikát, egyszerűen a turbó-hűtés struktúrája nem annyira fejlett, hogy ezt keringetés nélkül kiküszöbölje. még1x mondom, csodák nincsennek. ha hülyén használja a user, akkor lesznek gondok, ha nem javíttatja meg akkor motor generál is.

    egyébként annyira nem fajsúlyos ez a kategória, hisz sokkal de sokkal kevesebb fogy az ilyen 250-300 lovas kocsikból (főleg kompaktokból), mint az alap verziókból.

    a probléma akkor kezdődik, ha az alapverzió is turbós már (pl. 1.2 tfsi) és nem hülyebiztosra csinálják meg…plusz start-stop rendszer is a turbó ellen dolgozik. alap esetben, ha nincs szétpörgetve akkor nem vészes, de ha dinamikusabban használják az autót már adódnatnak hosszabb távon problémák vele.

  • 2017.10.27. at 20:53
    Permalink

    Az a 3 kipufogó, a túltolt megjelenése és a digitális sebességmérő nagyon elvenné a kedvem a megvásárlásától, de a teljesítménye, ereje, menettulajdonságai és menetteljesítménye lehet, hogy el tudná feledtetni ezeket a “hibákat”.
    Azért ez egy Honda, nem Seat nem Renault se nem VW, ami nagyon fontos tényező egy ilyen autónál. Talán évek múlva sem lesz vele gond, ami az említettekről kis eséllyel mondható csak el.

Vélemény, hozzászólás?