50 km emissziómentes hatótávval jön a hibrid A Merci

Most már biztos, hogy lesz konnektoros hibrid az új Mercedes-Benz A-osztályból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nyilvánosságra hozta a német gyártó az új A-osztály belterének fotóit, amelyen a szakértő szemek máris kiszúrtak egy műszert. Ez alapján 50 km emissziómentes autózásra lesz képes a modell.


Folyamatosan szivárogtatták a stuttgartiak az új A-osztály utasteréről a részleteket, most már végre teljes egészében láthatjuk. A hivatalos képek megjelenése után sok mindenben lehet gyönyörködni. A nagytesókból átvett dupla kijelző, a vaskos, perforált sportkormány, a légbeömlők dizájnja kellően izgalmassá teszi a kokpitet. A műszerfalon egy eddig nem látott mutatót is ki lehet szúrni, ami az elektromos hatótávot és az akku töltöttségét jelzi.
Hirdetés

Ez alapján kijelenthető, hogy plug-in hibrid változat is lesz az új A-osztályból, amely kb. 50 km-es hatótávra lesz majd képes tisztán elektromos üzemben. Az új modell jövő tavasszal Genfben mutatkozik be. Az ötajtós után érkezik a négyajtós, karosszéria, az új CLA, ezen felül pedig hosszú tengelytávú limuzin is várható belőle, amely minden bizonnyal elsősorban a kínai piacon fog futni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?