280 lóerős kombival bővül a Ford kínálata

Mostantól a családosoknak is van erős Ford. Itt a Focus ST kombi!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tisztességes motort kapott a Ford Focus ST, melynek ötajtós kivitelét már korábban megismerhettük, most megérkezett a családi kivitel is.

Háromhengeres benzinmotorjaival keveseknek volt eddig csábító az új Ford Focus, ám az ST érkezésével rendes négyhengerest is kapott a kompakt szegmens egyik kedvence. Az ötajtós verzió után pár hónapot hagyva most megérkezett a családi kivitelű kombi Focus ST is, mely már külsőre is látványosan más, mint az alap ST Line kivitel. Az ezüst betétes első lökhárító hangsúlyosan emeli ki az autó sportosságát, amit ebben az esetben teljesen jogosan használhatunk. Az új Ford Focus kombi ugyanis megkapta ugyanazt a 2,3 literes EcoBoost benzinmotort, amit az ötajtós kivitel is, ez 280 lóerőt termel, és a dízelre sem kell várni, a 190 lóerős EcoBlue gázolajossal együtt kerül piacra.
Hirdetés
Mindkét motorhoz alapból hatfokozatú kézi váltó jár, a benzineshez viszont elérhető a Ford hétfokozatú duplakuplungos automata váltója is. Elektronikusan vezérelt önzáró differenciálmű és automata gázfröccs asszisztens mindenképp jár, utóbbi csak a kézihez. Sportfutómű, erősebb fékrendszer és változtatható menetmódok is járnak az új ST kombihoz. Menetadatokat egyelőre nem közöltek, ám az borítékolható, hogy valamivel lassabb 0-100-as sprintideje lesz, de így is 6 másodperc környékén teljesíthet a benzines kivitel. Az utastérről csak pár fotót publikáltak, azokon is a 608 literes csomagtartó látható, vélhetően az első sorban található sportos kiegészítők, mint a Recaro ülések és a sportkormány, ugyanúgy belekerülnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.05.16. at 20:11
    Permalink

    Ez is jól néz ki, akárcsak az 5ajtós ST, érdekes hogy halogén fényszóróst fotóztak.

    Reméljük a kezdeti apróbb-bosszantóbb hibák / “érdekes” összeszerelési minőség az ST-t nem érinti majd.

Vélemény, hozzászólás?