A világ egyik legjobb teniszezője népszerűsíti az e-208-ast

Mostantól Djokovic a Peugeot e-208 új arca!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Novak Djokovic a Peugeot legzöldebb típusát fogja népszerűsíteni.

Djokovic négyévesen kezdett teniszezni, tizennégy évesen már nemzetközi bajnokságokon indult, tizenhat évesen vált hivatásos sportolóvá, a Peugeot-val pedig 2014-ben került először kapcsolatba. Tökéletes időzítéssel, hiszen a francia autógyártó pont abban az évben ünnepelte a Roland Garros-szal ápolt támogatói együttműködésének harmincadik évfordulóját. Akkor az oroszlános márka Djokovic csapatának, valamint a sportember alapítványának is a mobilitási partnerévé vált. A teniszező ugyanis még 2007-ben a hátrányos helyzetű szerbiai gyermekek iskoláztatását segítő jótékonysági szervezetet hozott létre. Nagy öröm számomra, hogy egy világhírű, kétszáztíz éves múltra visszatekintő francia autómárkát képviselhetek. A Peugeot az én szememben a francia eleganciát, a kifinomultságot és egyfajta életművészetet testesít meg” – nyilatkozta akkoriban Djokovic. Hat évvel később, 2020 végén megújította szponzori szerződését a Peugeot-val, a gyártó pedig a 124. Roland Garros-ra különleges járműflottát bocsátott a szervezők, valamint a vendégek és a résztvevők rendelkezésére. A 178 gépkocsi mintegy 80 százalékát hálózatról tölthető (plug-in hybrid és akkumulátoros elektromos) járművek alkották, amivel nagyságrendileg harmadára csökkentették a bajnokság mobilitáshoz köthető szén-dioxid eregetést.
Hirdetés
Djokovic idén a Peugeot e-208 arca lesz. A villanyhajtású kisautóból tavaly több mint 31 ezer példányt adtak el, 2021 első két hónapjában pedig több mint háromezer darabot vásároltak a márka ügyfelei. Ha így haladnak tovább az eladások ,akkor dobogós helyre állhat az e-208 a legkelendőbb villanyautók listáján, ebben is segíthet a népszerű teniszbajnok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.04.13. at 17:08
    Permalink

    Ha már zöld autó, akkor valaki füves specialistának kéne reklámoznia. Mondjuk Federer-nek. Bár annyi zöld autó létezik már, hogy biztos jut egy neki is, hogy reklámozhassa Wimbledon zöld füvén. 🙂

Vélemény, hozzászólás?